Pesti Srácok

Szigorítják a maszkviselés ellenőrzését a boltokban

null

Javítani kell a zárt légterű üzletekben a biztonságos vásárlás körülményeit a kereskedelmi dolgozók szerint, mivel látható, hogy sokan még mindig nem viselnek maszkot. Szerintük a maszkviselés mellett a másfél méteres védőtávolság betartatását is szabályozni lehetne – írta a Magyar Nemzet.

Már az első járványhullám idején is fontos szempont volt a veszélyhelyzet alatt nyitva lévő üzletekben, hogy ne alakuljon ki zsúfoltság. A pénztárak előtt felragasztott jelzések mutatták több helyen, hol vannak a biztonságos sorban állás határai. A nyár óta valamennyi bent tartózkodó számára kötelező a maszkviselet a magyarországi kereskedelmi egységekben; ehhez képest még azóta sem viseli mindenki a védőeszközt, hogy immár napok óta emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma.

PestiSracok facebook image

– mondta a lapnak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó Csaba szerint ahogy a tavaszi, korlátozott időszakban is szempont volt, úgy már most is gondolni kell arra, hogy az élelmiszer-áruházakban, ahol naponta több ezer ember megfordul, illetve a csak néhány főt befogadó sarki üzletben fokozottan jelenik meg a fertőzésveszély, ami megelőzést igényel a vásárlók és a velük egy légtérben tartózkodó kereskedelmi dolgozók szempontjából is.

Szakértők szerint a zárt térben való tömeges jelenlét a vírusfertőzés melegágya. Jelenleg a maszk és a kézmosás az alapvető védekezési eszköz a másfél méteres távolságtartás mellett – utóbbinak azonban abban az esetben nincs értelme, ha azt lehet látni, hogy egyébként zsúfoltság van az üzletben –, valamint a főszabály szerint másfél méter védőtávolságot kell tartani a biztonságos vásárláshoz. Mint mondta, javaslatuk szerint méret alapján üzlettípusonként ki lehetne számolni, hogy adott időben hány vásárló tartózkodhat egyszerre az értékesítőhelyen.

– mondta Bubenkó Csaba. Az elnök kitért rá, hogy a maszkviselés kérdése fokozottan jelen van a bolti dolgozók körében, akik több helyről azt is jelezték: sok vásárló azért nem húz maszkot az üzletbe lépve, mert például a pénztáros sem viseli az eszközt, aminek pedig általában az az oka, hogy plexifalat húztak a pénztár köré – ez esetben nem szükséges egész nap maszkban kasszázni. Ugyanez érvényes a trafikokban vagy a benzinkutakon, ahol az eladónak csak a plexivel körbevett pénztár területén kívül kell maszkot húznia. Akad viszont olyan bolt is, ahol egyetlen kiszolgálón sincs maszk, és műanyag védőfal sem választja el az eladót a vásárlótól. Ezeknek az eseteknek a száma várhatóan csökkenni fog, mivel a főváros déli kerületeiben – például a XIX., XX., XXI. kerületekben – már több élelmiszerboltban és dohányáruüzletben jártak ellenőrök, akik a jogszabály betartását kérik számon a jelenlévőkön, és ha szükséges, bírsággal illetik a szabálysértőt. A Magyar Nemzet arról ír, hogy egyre több az olyan üzlet, ahonnan határozottan kiküldik a maszk nélkül érkező vásárlót, mert a kereskedők félnek az esetleges büntetéstől.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még