Pesti Srácok

Szijjártó: Kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozunk létre Bangladessel

Szijjártó: Kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozunk létre Bangladessel

Banglades a világ egyik legnépesebb országa, és az egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával is rendelkezik, "ez pedig megteremti az alapot arra, hogy egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozzunk létre, amely magyar cégeknek megteremti a piacra lépés lehetőségét" a dél-ázsiai országban – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Dakkában tárgyalt A. K. Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter tárgyalt Dakkában a többi között Tipu Munsi kereskedelmi miniszterrel is, és fogadta őt Seik Haszina miniszterelnök. A találkozó különös jelentőséggel bír már csak azért is, mert a történelem során első alkalommal jár magyar külügyminiszter Bangladesben. Bejelentette, hogy Magyarország konzuli képviseletet nyit Dakkában. A tárcavezető szerint az együttműködés azért is jelentős a két ország között, mert egy új világgazdasági rend jön éppen létre, hatalmas verseny van az országok és vállalatok között az egyre jobb pozíciókért. A magyar vállalatok számára fontos, hogy egy ilyen nagy, körülbelül 170 milliós piacon is meg tudjanak jelenni, Banglades számára pedig fontosak a technológiai fejlesztések, amelyeket a magyar vállalatok tudnak is biztosítani. Szijjártó Péter szerint három fő területen történő együttműködésben állapodtak meg, köztük a nukleáris energia terén. Banglades most építi az atomerőművét, amelynek két reaktora 2024-25-től fog működésbe lépni. Tekintettel arra, hogy Magyarország már körülbelül négy évtizede használ nukleáris energiát, Bangladesben komoly érdeklődést mutatnak a magyar képzési és oktatási lehetőségek iránt. Banglades jövendőbeli nukleáris mérnökei és szakértői közül jó néhányat Magyarországon fognak képezni, ezért a jelenleg bangladesi diákok számára biztosított száz ösztöndíjat újabb 30 ösztöndíjjal fogjuk kiegészíteni – mondta Szijjártó Péter.

– mondta a magyar politikus. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban egy magyar orvoscsoport tudott szétválasztani Bangladesben sziámi ikreket, ami jó alapot ad a jövendőbeli együttműködésre az orvostechnológiák területén. Harmadrészt szintén fontos területe lesz az együttműködésnek a vízügyi technológiák területe, mert Magyarország fejlett technológiákkal rendelkezik. Bangladesben ezeket kifejezetten keresik, hiszen az országban gyakoriak az árvizek. Nagyon nagy az igény arra, hogy a mezőgazdasági területeket szervezetten, szabályozott módon lehessen öntözni – mondta Szijjártó Péter. Kifejtette, Banglades fontos szerepet játszik a terrorizmus, a szélsőségek és vallási extremizmus elleni küzdelemben.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy ennek legjobb eszköze a terrorizmusellenes együttműködés, illetve a vallási radikalizmussal szembeni együttműködésnek a fokozása. Bangladesben is egy menekültválsággal állnak szemben, Mianmarból nagy számú rohingja kisebbség menekült át az országba – mondta.

– mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.