Pesti Srácok

Szijjártó: Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni

Szijjártó: Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni

Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni, és minden megszűnő helyett újat kell teremteni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Miskolcon, a Fux Zrt. szerződésátadási ünnepségén.

Szijjártó Péter továbbra is számít a vállalati beruházásokra a munkanélküliség elleni küzdelemben.

– fogalmazott. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság. Mint mondta: a kormány szövetséget kötött a vállalatokkal, ennek értelmében a munkát, a munkahelyteremtést finanszírozzák; aki most fejleszt, beruház, az hosszú távon előnyhöz jut a nemzetközi piacokon is.

PestiSracok facebook image

A miniszter közölte, hogy a miskolci Fux Zrt. 565 millió forintos beruházásához a kormány 282 millió forinttal járul hozzá. Hozzátette, hogy a fejlesztési összeg 200 munkahely fenntartását segíti, és növeli a vezetékgyártó vállalat exportteljesítményét. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy 904 magyar vállalat kötelezte el magát beruházások megvalósítása mellett a jelenlegi nehéz időszakban, és 425 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre, amivel 155 ezer munkahelyet védenek meg.

Barkóczi István, a Fux Zrt. ügyvezetője arról szólt, hogy a csaknem harminc éve alakult, és kétszáz embert foglalkoztató társaság 2019-ben 14,783 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el, a 2018-as bevétel 13 milliárd forint volt; termelésének csaknem 85 százalékát exportálja, elsősorban Németországba, Ausztriába, a Baltikumba és a skandináv országokba. Évente mintegy 10 ezer tonna alumíniumot dolgoznak fel, gyártanak szigetelt és földkábeleket is – tette hozzá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.