Pesti Srácok

Tízezrek tüntettek Montenegróban az ország függetlensége mellett

null

Tízezrek tüntettek Podgoricában és más montenegrói városokban vasárnap este az ország függetlensége mellett a szerbbarát ellenzéki pártok választási győzelme nyomán.

– hangoztatta a demonstráción felszólalók egyike.

A csetnikek szerb szabadcsapatok voltak, amelyek a második világháború alatt, illetve az 1990-es években, Jugoszlávia felbomlásakor rémtetteket követtek el a civilekkel szemben.

PestiSracok facebook image

Az augusztus 30-i montenegrói választáson a három ellenzéki szövetség összesen 41 parlamenti helyet szerzett meg a 81 fős törvényhozásban. A három politikai erő most egy szakértői kormány felállításával akarja megtörni Milo Djukanovic montenegrói elnök hatalmát. A voksoláson győztes erők korrupcióval, maffiakapcsolatokkal és a kormánykritikusok elleni merényletekkel vádolják az államfőt. Az ellenzéki szövetség legerősebb tagja, a szerb- és oroszbarát Demokratikus Front (DF) 27 mandátumot szerzett, koalíciós partnerei viszont nyugatbarát erők. Ilyen erőviszonyok mellett a montenegrói függetlenség hívei attól tartanak, hogy a DF vezetésével az ország ismét Szerbia, illetve Oroszország befolyása alá kerülhet. Egyelőre nem világos, hogy ki szervezte a vasárnapi megmozdulásokat. A legtöbb felszólaló a tüntetéseken "hazafinak" állította be magát, aki "csak egyetlen pártot ismer el, a montenegrói államot". A Vijesti helyi független lap azonban az eddig három évtizedig kormányzó – Djukanovic vezette – balközép Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) számos aktivistáját vélte felfedezni a tiltakozók soraiban. Djukanovic korábban azzal vádolta meg Szerbiát, hogy politikai és médianyomást gyakorolt a montenegrói választópolgárokra a parlamenti választás előtt. Állítását a szerb vezetés teljes mértékben elutasította.

Forrás: MTI; Fotó: borba.me (képernyőfelvétel)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.