Pesti Srácok

Több ezren tüntettek a bolgár parlament épületénél a kormány lemondását követelve

Több ezren tüntettek a bolgár parlament épületénél a kormány lemondását követelve

A "Nagy Népfelkelés" jelszóval felvonuló, bolgár nemzeti zászlókat lengető tüntetők akadályozták a ki- és bejárást a parlamentbe, tojással, almával, paradicsommal és 500 eurós bankjegyek utánzataival dobálták az épületet. Tisztségviselők szerint palackokat és macskaköveket is hajigáltak a rendvédelmi szervek tagjaira, miközben próbáltak áttörni a kordonon.

Értesülések szerint a tiltakozók és a rendőrök egyaránt használtak paprikaspray-t. Tizenhat sérültet szállítottak szófiai kórházakba, nyolc embert előállítottak. A tüntetők korrupcióval vádolják a bolgár vezetést, és azt vetik a szemére, hogy az oligarchák érdekében tevékenykedik. A baloldali Rumen Radev elnök korábban lemondásra szólította fel Bojko Boriszov miniszterelnök jobboldali kormányát.

– hangoztatta az államfő.

PestiSracok facebook image

Bulgáriában 56. napja folynak kormányellenes tüntetések, amelyek résztvevői a kormány és Ivan Gesev főügyész távozását követelik. A parlament előtt tiltakozók azt hangoztatják, hogy a kormány lemondásáig az épület előtt maradnak. A következő parlamenti választás márciusban esedékes Bulgáriában. Boriszov kedden kijelentette, hogy kormánya folytatja munkáját. A kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) a másfél hónapja tartó tüntetések ellenére megőrizte népszerűségét egy friss közvélemény-kutatás szerint. A párt jelenleg támogató aláírásokat gyűjt az általa javasolt új alkotmány tervezetének vitájához.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.