Pesti Srácok

Több tízezren vettek részt a katalán függetlenségpárti rendezvényeken

null

Mintegy 60 ezren vettek részt a katalán nemzeti ünnepre szervezett eseményeken Katalónia 82 településén, amelyeket a Spanyolországtól függetlenedést pártoló szervezetek hirdettek meg péntekre. A több, mint 130 szabadtéri rendezvényre előzetes regisztráció után lehetett csak bejutni, a kötelezően szájmaszkot viselő egybegyűlteknek két méteres távolságot kellett tartaniuk egymástól.

Sokan burkolóztak katalán zászlóba vagy Katalán Köztársaság felirattal ellátott lobogóba, és tapsolva skandálták a szabadság és a függetlenség szavakat. A Barcelona belvárosában rendezett központi eseményen 200 meghívott székeken ülve követhette a szervező egyesületek vezetőinek beszédeit, amelyeket több más helyszínen óriáskivetítőn közvetítettek.

Elisenda Paluzie, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet elnöke elmondta: felelősséggel és egészségügyi garanciák mellett gyakorolják a tüntetéshez való jogukat a koronavírus-járvány idején is. Hangsúlyozta a független katalán állam megalakításának szükségességét és sürgette a szeparatista kormányzó pártokat egy egységes stratégia kidolgozására.

A katalán függetlenségi kormány nyolc éve most először nem vett részt a megmozdulásokon, és egy koszorúzás kivételével lemondott minden rendezvényt a járványhelyzetre hivatkozva. Quim Torra elnök a nemzeti ünnep előtti este mondott televíziós beszédet, amelyben ismét nyilvánvalóvá tette, hogy továbbra is elkötelezettek az önálló köztársaság létrehozása mellett.

PestiSracok facebook image

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Twitter-oldalán köszöntötte a katalánokat ebből az alkalomból, hangsúlyozva, hogy az ünnep mindenkié. Mint írta, célja, hogy az alkotmányos kereteken belül, párbeszéd révén előmozdítsa a katalánok újraegyesülését.

A katalán nemzeti ünnep évek óta az elszakadási törekvésekről szól. A Spanyolországtól függetlenedés pártolói nagyszabású felvonulást rendeznek ilyenkor. Tavaly 600 ezer, egy évvel korábban egymillió ember vonult utcára Barcelonában ezen a napon.

Az idei ünnep nem volt mentes az atrocitásoktól. A nap folyamán több vasútvonalat bénítottak meg átmenetileg szélsőséges csoportok, autógumikból emeltek barikádokat a sínekre, amiket meggyújtottak. Léridában négy embert előállítottak a hatóságok a szabotázsakciók miatt. Barcelonában, az Arran nevű radikális mozgalom felvonulásán a spanyol királyi családot ábrázoló nagy méretű fényképet gyújtották fel tüntetők.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alberto Estevez

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.