Pesti Srácok

Tömeges leépítés a fővárosi fürdőkben, a balliberális vezetés a pandémiára fogja

null

Tömeges leépítésbe kezdett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve: ugyan a főváros által kinevezett új cégvezetés a pandémia miatt visszaesett forgalommal indokolta közel száz munkatárs elbocsátását, egy egykori dolgozó szerint ideológiai alapú tisztogatás zajlik, a takarítói szintig bezárólag.

A portál felidézi: korábbi sajtóhírek szerint kilencven embert terveztek elküldeni a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő fürdővállalattól, a koronavírus-járvány miatt drasztikusan visszaesett forgalomra hivatkozva. Az elbocsátottaknak a városvezetéssel együttműködve segítenek új munkahelyet találni – ígérte Szűts Ildikó, a cég vezérigazgatója, ám ezt több elküldött dolgozó is cáfolta. A Magyar Nemzet úgy tudja, jellemzően az utolsó pillanatokig titkolózott a cégvezetés az elbocsátásról, a dolgozókat egy nappal a felmondás előtt értesítették. Ráadásul a vezetőség korábbi ígérete szerint az érintettek novemberben kapják meg a kilépési papírjaikat, ehelyett a dolgozókat jellemzően harminc napra felmentették a munkavégzés alól, így csak távolléti díjat kapnak, ami jóval kevesebb, mint a fizetésük lenne.

– írja a portál, hozzátéve: a Szűts Ildikó-féle vezetést szintén erősen jellemzi, hogy tavasszal mindenféle engedély nélkül bontottak el védett műemlékkabinokat a Széchenyi fürdőben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.