Pesti Srácok

Trump: A 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget

null

A 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban egy rendezvényen. Trump megismételte korábban már többször hangoztatott álláspontját, miszerint a demokraták a levélben szavazás erőltetésével el akarják csalni a választást.

Az elnök az 1961-ben, a Kuba ellen a Disznó-öbölben megkísérelt invázióban részt vett amerikai és kubai-amerikai veteránokat tüntetett ki, s az ünnepség után beszélt a november 3-i választásokról. Kijelentette, hogy az új alkotmánybíró megválasztása éppen azért fontos, mert szerinte az őszi elnökválasztási eredményről az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság dönt majd. Megismételte korábban már többször hangoztatott álláspontját, miszerint a demokraták a levélben szavazás erőltetésével el akarnák csalni a választást.

– fogalmazott utalva a levélszavazásra.

PestiSracok facebook image

A Fehér Ház ünnepségén jelen volt Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor is, aki a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke. Ez a bizottság vezeti majd az új alkotmánybíró-jelölt meghallgatását.

A múlt pénteken 87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az alkotmánybíróság liberális tagja, és Trump jelezte, hogy még a választások előtt szeretne új alkotmánybírót. Közölte: mindenképpen nőt jelöl. A jelölt nevét a héten szombaton hozza nyilvánosságra. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője kedden bejelentette, hogy már megvan a szenátusi többség a várható jelölt megszavazásához. Ha ez megtörténik, akkor az alkotmánybíróság összetétele 6:3 arányban konzervatív lesz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/The New York Times pool/Doug Mills

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.