Pesti Srácok

Trump demokrata kihívójának súgógépre van szüksége a megszólalásaihoz

Trump demokrata kihívójának súgógépre van szüksége a megszólalásaihoz

Sajtóértesülések szerint Donald Trump demokrata párti kihívója, Joe Biden meglehetősen kínos segítséggel vészeli át a nyilvános megszólalásait. A gyanú szerint Biden súgógépet használ, nem csupán a beszédei, de az elméletben élő beszélgetései, interjúi alkalmával is. Az ügy pikantériája, hogy a hozzájuk érkezett kérdésekre reagálva Biden kampánycsapata nem cáfolta az értesülést – írja az index.hu.

Biden többször keveredett már kínos helyzetekbe szereplései alkalmával. A súgógép használatra utalnak azonban olyan megszólalásai, mint a „menjünk vissza a tetejéhez”, „három pontot látok” vagy „idézőjel bezárva”, amiket a kihívó kamerák kereszttüzében sütött el. A portál rámutat, hogy előre megírt beszédek esetén még érthető is lehetne a súgógép segítségének igénybevétele, de élőként aposztrofált beszélgetések alkalmával már problémákat vet fel. Konkrét példaként a Tom Wolffal, Pennsylvania kormányzójával történt beszélgetést említik, de emlékeztetnek, hogy Biden az alelnökének felkérésekor is hasonló botrányba keveredett. Az elnökaspiráns ugyanis a Daily Mail birtokába került felvételek szerint okostelefonját vette igénybe az eseményen, amelyet viszont fejjel lefele tartott. Kritikusai pedig megjegyezték, hogy az alelnöki felkérés legfontosabb üzenete az volt, hogy Biden nem tudja, hogyan kell egy iPhone-t kézben tartani.

További kényelmetlen körülmény Biden számára, hogy szeptember 29-én tervezik megrendezni az első elnökjelölti vitát, Trump pedig közismerten jól rögtönöz, ezzel emlékezetes és kínos perceket okozott Hillary Clintonnak is. A Fox News végül feltette a közvéleményt egyre inkább foglalkoztató kérdést Biden csapatának.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak válaszukban a demokraták, akik ezzel nem is tagadták a sajtóban felröppent hírt.

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.