Pesti Srácok

Varga Mihály: építőipari akciócsoport alakult

null

Létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, amely közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a beruházások felgyorsításával, a csoport élén Gyutai Csaba áll – mondta a Pénzügyminiszter a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs keddi ülése után, a Facebookra feltöltött videójában.

Varga Mihály hozzátette: a törzs keddi ülésén a középpontban az építőipar, az építőanyagipar és az építésgazdaság ösztönzése állt, hiszen az építőiparban 110 ezer vállalkozás működik és az ágazat 340 ezer embernek ad munkát. A megtárgyalt és elfogadott konkrét javaslatok közül elsőként említette, hogy gyorsítani és egyszerűsíteni kívánják a hatósági eljárásokat az engedélyezés, a környezetvédelmi hatásvizsgálat és a közművek ügyintézésénél. Ezen felül szeretnék automatikusan meghosszabbítani a beruházás végéig azokat az építési engedélyeket, amelyek a veszélyhelyzetet követő egy évben járnak majd le. Közölte, hogy lengyel és német minta alapján hatékonyabbá teszik az építésügyi, műszaki szabályozást és szabványrendszert. Varga Mihály szólt arról is, hogy egy 10 pontos bürokrácia-csökkentő intézkedés-sorozattal az építési és elektromos csatlakozási eljárások hosszát közel a felére kívánják csökkenteni.

– mondta a pénzügyminiszter.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.