Pesti Srácok

Varga Mihály: Magyarország a második legnagyobb adócsökkentő

Varga Mihály: Magyarország a második legnagyobb adócsökkentő

Magyarország továbbra is őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD szerint hazánkban javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés – tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: az OECD Tax Policy Reforms 2020 tanulmánya szerint 2017 és 2018 között az Amerikai Egyesült Államok után Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékponttal a GDP-arányos adóterhelés.

– hangsúlyozta Varga Mihály.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a tárcavezető. Mint mondta, míg az országok 70 százalékánál adóemelést mértek, Magyarországon a 2008-as 39,5 százalékról 2018-ban 36,6 százalékra csökkent a GDP-arányos adóterhelés, ezzel Írország után hazánkban volt a legnagyobb mértékű az előrelépés. A tanulmány szerint 2018-ra 39 országból 28 államban – például Görögországban, Franciaországban, Portugáliában, Szlovákiában – a bruttó hazai termékhez viszonyított adó magasabb lett, mint 2008-ban volt.

– emlékeztetett Varga Mihály. Kiemelte, a kormány idén is folytatta az adócsökkentő politikáját: január 1-jétől a négygyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet biztosított, emellett minden dolgozó nyugdíjast mentesített a járulékfizetés alól. A kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra mérséklődött, illetve a szálláshely-szolgáltatók forgalmi adóterhe 9 százalékponttal csökkent. Július 1-jétől újabb két százalékponttal mérséklődött a szociális hozzájárulási adó.

– mutatott rá a pénzügyminiszter.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.