Pesti Srácok

Varga Mihály: Magyarország sikeresen bocsátott ki zöld kötvényt Japánban

null

Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket 500 millió eurónyi jenben a japán piacon – jelentette be Varga Mihály pénteken.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a kötvények egyharmada zöld kötvény; ezzel Magyarország az első külföldi szuverén kibocsátó, aki a szigetországban eredményesen lépett a jen zöld kötvények piacára.

– ismertette Varga Mihály. Mint mondta: a zöld kötvények futamideje a japán piacon hosszúnak számít, így a papírok népszerűsége azt bizonyítja, hogy a befektetők Ázsiában is bíznak a magyar gazdaságban és az ország klímavédelmi törekvéseiben. A pénzügyminiszter elmondta: az állampapírt megvásárlók 80 százaléka japán, míg 20 százaléka más országokból érkező befektető. A tárca tájékoztatása szerint a kibocsátás illeszkedik a magyar adósságkezelési stratégiába, hiszen ezekkel az ügyletekkel az államadósság átlagos hátralevő futamideje hosszabbítható, valamint a befektetői bázis is bővül. A magyar állam utoljára 2018-ban járt a japán kötvénypiacon.

PestiSracok facebook image

Magyarország korábban június 2-án, ötszörös befektetői érdeklődés mellett, sikeresen bocsátott ki zöld kötvényeket, 1,5 milliárd euró értékben. Ezek olyan államkötvények, amelyek forrásait igazoltan környezetvédelmi, klímavédelmi fenntarthatósági célokra kell fordítani.

Forrás: MTI; Fotó:MTI