Pesti Srácok

Véget ért az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja

null

Véget ért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett háromnapos sztrájk, amelyben – különböző időpontokban és időtartamban – 5358 munkavállaló vett részt, és amelynek céljaival a szakszervezet szerint az önkormányzati köztisztviselők döntő többsége egyetértett – olvasható az MKKSZ sztrájkbizottságának zárónyilatkozatában.

A pénteken közzétett dokumentum szerint az önkormányzati dolgozók az összefogás, a közös érdekérvényesítés jegyében az ország szinte minden részén szerveztek valamilyen tiltakozó, figyelemfelhívó megmozdulást. Ugyanakkor jelezték: az alaptörvényben rögzített dolgozói joggyakorlást, a sztrájkban való részvételt igen jelentősen korlátozta a politikai kiszolgáltatottság és az egyéni egzisztenciák féltése. Az MKKSZ azért hirdetett szeptember 2-4. között sztrájkot, mert szerintük az évek óta megoldatlan tisztességes bérnövekedés és az életpályamodell hiányán túl az önkormányzati forrásokat érintő kormányzati elvonások az önkormányzati intézményekben dolgozó szociális, kulturális, oktatási, egészségügyi és hivatali alkalmazottak foglalkoztatási biztonságát is veszélyeztetik. Közölték: ezen súlyos problémák megoldásáról szerettek volna tárgyalni a sztrájk előtt és annak ideje alatt is a kormányzat képviselőjével. Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják, hogy – mint írták – a kormány az alaptörvényt és a köztisztviselők sztrájkjogát szabályozó sztrájkmegállapodás normáit nem tartotta be, egyeztetési kötelezettségének sem tett eleget, és a tárgyalásokat törvénysértő módon megtagadta.

– olvasható a Boros Péterné MKKSZ-elnök által jegyzett záródokumentumban.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.