Pesti Srácok

A Momentum románul gratulált Marosvásárhely magyar polgármesterének

null

A romániai önkormányzati választás nagy sikerrel zárult az erdélyi magyarok számára. Marosvásárhelyen húsz év után ismét magyar polgármestert választottak, Soós Zoltán személyében. A választások során a Momentum egyszer már megmutatta igazi arcát, amikor a magyar jelöltekkel szemben román testvérpártja mellett kampányolt, most azonban erre is rátettek egy lapáttal: Baja momentumos önkormányzata ugyanis román nyelven gratulált a frissen választott polgármesternek – adta hírül a 888.hu.

A 135 ezer lakosú városban Soós Zoltán megválasztása azért is felüdülést hozott a lakók számára, mert az előző polgármester Dorin Florea főként magyarellenes uszításairól volt híres. Soós bár függetlenként szállt ringbe, mindkét nagy erdélyi magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) támogatását is élvezte. Ezek fényében még inkább meglepő, hogy Baja baloldali önkormányzata románul köszöntötte a frissen megválasztott polgármestert. A 888.hu birtokába került román nyelvű gratulálólevelet Nyirati Klára, a város momentumos polgármestere és Preininger Rozália határon túli és nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok írta alá.

(Az ominózus gratuláló levél)

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.