Pesti Srácok

Amerikai nagykövet: nem is lehetne jobb a viszony Magyarországgal

null

Nem is lehetne jobb Magyarország és az Egyesült Államok viszonya – mondta a pénteken távozó budapesti amerikai nagykövet a Magyar Nemzetnek.

Megjegyezte, hogy érkezésekor meglehetősen rossz volt a két ország közötti kapcsolat; úgy fogalmazott: "annál rosszabbat elképzelni is nehezen lehetne". David B. Cornstein eredményként említette a kölcsönös biztonság érdekében tett erőfeszítéseket, illetve emlékeztetett arra, hogy a két ország tavaly aláírt egy katonai együttműködést szabályozó védelmi megállapodást. A nagykövetet megkérdezték arról, hogy szerinte veszélyben van-e a sajtószabadság Magyarországon.

– fogalmazott David B. Cornstein. Az amerikai sajtó állapotáról azt mondta, hogy Amerikában a sajtó rendkívül polarizálttá vált, olyan médium viszont csak nagyon-nagyon kevés van, amelyik a Trump elnök számára kedvező értelmezési keretben akarja láttatni a világot. Ahogy fogalmazott, Donald Trump mesés, fantasztikus és csodálatos elnök volt. Egy ország vezetőjének megítéléséhez két szempontot kell figyelembe venni: egy külpolitikait egy belpolitikait. Ha az első aspektust nézzük, akkor elmondható, hogy az Egyesült Államok biztonságban van, méghozzá nagyobb biztonságban, mint amikor Trump elfoglalta a hivatalát négy éve. Ha pedig belpolitikai aspektusból világítjuk meg a kérdést, az látható, hogy az amerikai gazdaság nem is lehetne jobb állapotban, nem beszélve a rendkívül alacsony munkanélküliségről. David B. Cornstein szerint amennyiben Trump hivatalban marad a november 3-án esedékes elnökválasztás után, akkor folytatódhat az a kapcsolatépítés, amely már megkezdődött, és mindkét országnak előnyökkel szolgál.

PestiSracok facebook image

– mondta a nagykövet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.