Pesti Srácok

Botrány a lengyel parlamentben, az őrség vezette ki a rendbontó ellenzéki politikusokat

Botrány a lengyel parlamentben, az őrség vezette ki a rendbontó ellenzéki politikusokat

Portálunk már beszámolt róla, hogy számos lengyel városban erőszakos és vandál megmozdulásokon tiltakoztak az abortusszal kapcsolatos törvény ellen demonstrálók, akik megzavarták a szentmiséket és vörös színű festékkel gyaláztak meg több emlékművet köztük Szent II. János Pál pápa szobrát is. Az ellenzék nemcsak az utcán, hanem a lengyel parlamentben is folytatta a műsort, ahonnan az országgyűlés alelnöke az országházi őrökkel kísértette vissza a helyükre a rendbontó politikusokat.

Több ellenzéki képviselő vonult fel és foglalta el a lengyel parlament (Szejm) szónoki pulpitusát a keddi ülésen, az abortusztörvény ellen tiltakozva. A képviselőnők olyan táblákat mutattak fel, amiken az „Ez háború!” „Legális abortuszt!” feliratok szerepeltek – számolt be róla a baloldali merce.hu. A terembe Ryszard Terlecki az országgyűlés alelnöke (aki a kormányon lévő, jobboldali Jog és igazságosság parlamenti frakciójának elnöke is egyben) behívatta az országházi őröket, akik közrefogták a demonstráló politikusokat, majd visszaültették őket a helyükre. A parlamenthez méltatlan viselkedésük miatt az alelnök ezután két képviselőt, Klaudia Jachirát és Sławomir Nitrast (mindketten az ellenzéki Koalicja Obywatelska – Polgári Koalíció tagjai) kizárt az ülésről, azonban amikor azok nem hagyták el az üléstermet, az őrséggel vezettette ki őket.

Portálunk már beszámolt róla, hogy számos lengyel városban erőszakos és vandál megmozdulásokon tiltakoztak az abortusszal kapcsolatos törvény ellen demonstrálók, akik megzavarták a szentmiséket és vörös színű festékkel gyaláztak meg több emlékművet köztük Szent II. János Pál pápa szobrát is. Varsó és Krakkó mellett Gdańskban, Poznańban, Kołobrzegben, Olsztynban, Białystokban és Łódźban is utcára vonultak a baloldali tüntetők, hogy tiltakozzanak a négy napja kihirdetett alkotmánybírósági döntés ellen, amelyben alkotmányellenesnek ítélték a beteg magzatok művi vetélését lehetővé tevő előírást. Az ítéletet a törvény megalkotói azzal indokolták, hogy

PestiSracok facebook image

Forrás: Mérce; PS; Fotó: Twitter-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.