Pesti Srácok

Tállai szerint cégeket üldözhet el Budapestről Karácsony Gergely adóemelésről szóló ötlete

Tállai szerint cégeket üldözhet el Budapestről Karácsony Gergely adóemelésről szóló ötlete

Karácsony Gergely a napokban arról beszélt, hogy úgynevezett újraindítási adót vetne ki bizonyos budapesti vállalkozásokra. A különadó kapcsán Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára interjút adott a Magyar Nemzet számára.

Mint mondta, cégeket üldözhet el és munkahelyeket szüntethet meg Karácsony Gergely főpolgármester adóemelésről szóló ötlete; a megszorításnál jelenleg elképzelni sem lehet rosszabb intézkedést, a hatások pusztítóbbak lehetnek magánál a válságnál is. Tállai András szerint már az ötlet megemlítése is nyilvánvalóvá teszi, hogy a főpolgármesternek fogalma sincs a gazdaság működéséről.

– fogalmazott. Azt mondta, hogy Karácsony elképzelése komoly kártétellel is járhat, a legnagyobb vállalkozások ugyanis nemegyszer a legnagyobb foglalkoztatók is. A főpolgármester adóötlete így egyszerre sodorhat veszélybe egyes vállalkozásokat és számolhat fel munkahelyeket. Ezzel pedig oda juthat a főváros, hogy az adóemelés végül nem hoz pluszpénzt, a kívánt mennyiségű adó nem folyik be, sőt, akár az addigiak is veszélybe kerülhetnek. Az államtitkár megemlítette, hogy a kérdés ugyan alapvetően fővárosi, vagyis önkormányzati hatáskörbe tartozik, ám a lehetséges súlyos hatások miatt a kormánynak egyáltalán nem mindegy, miként cselekszik Budapest vezetése.

PestiSracok facebook image

– mondta Tállai András. Hangsúlyozta, hogy ha a Városházának pénzre van szüksége, adóemelés helyett menessze a több tucat főpolgármesteri tanácsadót. Kifejtette: ha csak ilyen, a gazdasági szükségszerűségeknek teljességgel ellentmondó javaslatokra futja negyven embertől, akkor valóban semmi szükség rájuk.

– fogalmazott az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?