Pesti Srácok

Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár a koronavírus miatt

Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár a koronavírus miatt

A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni, ezért elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely helyett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.

A BFTK vezetése ezért – a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve – úgy döntött, hogy az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványhelyzet miatt elmarad – közölte az MTI-vel hétfőn a BFTK. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a járványügyi adatok emelkedésére a környező országok nagyvárosai is hasonló intézkedésekkel készülnek, szigorítva a hasonló jellegű rendezvények megtartását.

Internetes rendelést ajánlanak

PestiSracok facebook image

– idézi a közlemény Faix Csabát, a társaság ügyvezetőjét. Faix Csaba hozzátette, hogy a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart. A főváros turisztikai cége további csatlakozókat, cégeket vár a kezdeményezéshez, hiszen ennek a szolgáltatói szektornak a húsvéti és a karácsonyi időszak a fő bevételi forrása – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula- PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.