Pesti Srácok

Első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben a sok eső miatt

null

A nagy mennyiségű csapadék veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az ország nagy részén. Néhány megyében erős szélre is figyelmeztetnek. Északkeleten lesz a legtöbb csapadék, ott huszonnégy óra alatt harminc millimétert meghaladó mennyiség is eshet területi átlagban.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az ország felett lévő csapadékzóna – főként a keleti, északkeleti és északi tájakon – kiadós esőzést okoz. Estig a keleti tájakon és az Észak-Dunántúlon jellemzően húsz milliméternél is több eső eshet. Északkeleten lesz a legtöbb csapadék, ott huszonnégy óra alatt harminc millimétert meghaladó mennyiség is eshet területi átlagban. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú, Budapesten, Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Kiemelték továbbá, hogy a Dunántúlon nagy területen lesz erős a szél. A Kisalföldön, az Alpokalján, a Dunántúli-középhegység területén a legerősebb lökések elérik a hetven-hetvenöt kilométer/órát, a Dunántúli-középhegység területén időnként nyolcvan-nyolcvanöt kilométer/óra sem kizárt. Ezeken a területeken délutántól fokozatosan veszít erejéből a szél. A Zempléni-hegység térségében is megerősödik, illetve viharossá fokozódik a szél. Itt hatvan-hetven kilométer/óra körüli maximális széllökések lehetnek, majd délelőtt fokozatosan gyengül a szél a térségben. Az erős szél miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet hat-tizenhat Celsius-fok között alakul, késő estére öt-tíz fokra hűl le a levegő.

Forrás: MTI, Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.