Pesti Srácok

Forrong az iszlám világ a Mohamed-karikatúrák miatt, Macront ördögként ábrázolják

Forrong az iszlám világ a Mohamed-karikatúrák miatt, Macront ördögként ábrázolják

Nem csitul a felháborodás az iszlám világban a Mohamed-karikatúrák miatt, élesen bírálták Macront is. Az iráni külügyminisztérium kedden bekéretett egy francia diplomatát a Franciaországban nemrég megjelent, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt, amelyeket a szaúdi külügyminisztérium is bírált. Több iszlám országban tüntetéseket tartottak, amelyeken a demonstrálók Emmanuel Macron francia elnököt is ostorozták.

Az iráni külügyminisztérium egyik munkatársa az ország állami médiájának azt mondta, sajnálatos, hogy Franciaország nem szab gátat az iszlám ellen a szólásszabadság örve alatt terjedő gyűlöletnek. Franciaországban azt követően publikálták a Mohamedet ábrázoló karikatúrákat, hogy október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében megölt és lefejezett egy tanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján bemutatta a képeket a diákjainak. A meggyilkolt Samuel Paty búcsúztatóján Macron azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

Párizs válaszlépését Teherán meggondolatlannak minősítette, a keményvonalas Vatan-e-Emrúz című iráni újság pedig Macront keddi címlapján ördögként ábrázolta. A francia kormánynak a merényletre adott válaszát elítélte a szaúdi külügyminisztérium is, közleményében leszögezve, a királyság elutasít minden, az iszlámot a terrorizmussal összemosó célzást, és elítéli a Mohamedre vagy bármelyik prófétára nézve sértő karikatúrákat. Bangladesben az ország egyik legnagyobb iszlamista pártjának számító Iszlami Andolan Banglades (IAB) szervezett tüntetést a karikatúrák ellen kedden, a dakkai rendőrség közlése szerint csaknem negyvenezren vonultak az utcára, a tüntetők Macront sátánizmussal vádolták. A szervezők felszólították a kormányt, küldje haza a francia nagykövetet, majd kijelentették, Franciaország a muszlimok ellensége, így az őt képviselők is azok.

Tüntetéseket jelentettek Irakból, Pakisztánból és a Gázai övezetből, valamint Törökországból is, amelynek elnöke, Recep Tayyip Erdogan korábban azt mondta, Macronnak ki kéne vizsgáltatnia az elmeállapotát. Erdogan megjegyzésére válaszul Párizs a hét végén hazarendelte ankarai nagykövetét. Az ügyben megszólalt a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának számító egyiptomi al-Azhar egyetem is. Az intézmény részéről úgy vélték, az iszlám elleni támadás egy tervezett politikai kampány része, amely a vallást használja fel politikai csaták megnyerésére. Több iszlám országban a francia termékek bojkottjára szólítottak fel, Kuvaitban sok üzlet máris levette polcairól a francia árukat, Katarban pedig az ország állami egyeteme lemondta a tervezett francia kulturális fesztivált. Mohammed Moussaoui, a legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM elnöke szerint Franciaországban nem üldözik a muszlimokat, s ezért arra szólította fel a híveket, hogy védjék meg hazájuk érdekeit e bojkottal szemben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Arsad Arbab

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.