Pesti Srácok

Hidvéghi: Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából

null

Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben az emberi jogok és a jogállamiság szempontjából – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai uniós parlamenti (EP-) képviselője szerdai sajtótájékoztatóján, a belga fővárosban.

A politikus a rendőri erőszakról szóló keddi európai parlamenti plenáris vita kapcsán azt mondta, hogy több, mint két éve nem tisztázódtak a szlovák Jozef Chovanec halának körülményei, aki belga rendőri őrizetben halt meg.

– közölte. Idézte Mark Rutte holland kormányfőt, aki a napokban arról beszélt, hogy országában rendszerszintű a rasszizmus.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Hozzátette továbbá, hogy a 2006. őszi magyarországi tiltakozások folyamán Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök békés tüntetők ellen vezényelte ki a rendőrséget, amelyek során volt, aki szeme világát vesztette el a hatósági erőszak következtében.

– emelte ki. A képviselő szerint ennek az is oka, hogy ha ilyesmi Közép-Európában történik, az nem kelti fel az EU érdeklődését. Mint mondta, a jogállamiságot politikai fegyverként használja az EU, és önkényes mércét használ azon országokkal szemben, amelyekkel értékrendbeli vitában áll. Kifejezte azon véleményét is, hogy az EP-nek nem haszontalan vitákat kéne napirendjébe emelnie, hanem a koronavírus-járvány elleni védekezésről és a gazdasági helyreállításról kellene tárgyalnia. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Magyarországon a zsidó közösségek biztonságban élnek, ellentétben Michael Roth német államtitkár állításaival, aki a közelmúltban antiszemita vádakat fogalmazott meg Magyarország ellen.

– húzta alá Hidvéghi Balázs.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.