Pesti Srácok

Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

null

Hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság. A bizottság elnöke, Nagy István szerint a magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik.

A Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg hetvenhat érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma száznyolcvanegyre emelkedett.

– mondta a közlemény szerint Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a testület lakiteleki ülésén. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik.

PestiSracok facebook image

Idén a hungarikum-pályázaton részt vevők csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek, miután a kormány az eredeti kerethez nyolcszázmillió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt négyszázhuszonöt pályázatból háromszázhatvan kapott támogatást. A tárcavezető szerint a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be. Nagy István kiemelte, hogy a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához és a belföldi turizmus erősítéséhez.

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt – Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és a Vitéz László-bábjáték, a Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére. Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum-törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX. kerületi értéktárba került be.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.