Pesti Srácok

Jövő év elejétől kezdődik a 13. havi nyugdíj visszaállítása

Jövő év elejétől kezdődik a 13. havi nyugdíj visszaállítása

A kormány döntése alapján a jövő év elején "megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaállítása" – erősítette meg Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjúban.

Az eddigi válságkezelő intézkedések további eredményeit sorolva Tállai András közölte: a jövő év közepéig akár 2500 milliárd forintot is a banki ügyfeleknél hagyhat a hitelmoratórium, a kormány emellett már 900 milliárdot fordított gazdaságvédelemre, bővítette a családok, a fiatalok és a vállalkozások támogatásait.

– emelte ki Tállai András. A belpolitikai szereplők között a válságkezelésről kialakult szócsatára reagálva az államtitkár azt mondta: a fenti felsorolás eltér attól a listától, amelyet a Gyurcsány–Bajnai-kormány állított össze annak idején, 2008-2009-ben válságkezelés címén.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett Tállai András. Megjegyezte azt is, hogy az egy évtizeddel ezelőtti és a mostani válsághelyzet összehasonlítása "bizonyos értelemben sántít": "a két krízis hordereje, lefolyása, hosszúsága eltérő, a 2008-as messze nem volt olyan pusztító, mint a mostani".

– vélekedett a Pénzügyminisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy "most sem adóemelés, sem megszorítás nem lesz".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.