Pesti Srácok

Kijárási tilalmat vezettek be a Felvidéken

Kijárási tilalmat vezettek be a Felvidéken

Kijárási tilalom lépett érvénybe szombaton Szlovákiában; az Igor Matovič vezette szlovák kormány ezzel az intézkedéssel is igyekszik megfékezni az egyre terjedő koronavírus-járványt.

A november elsejéig elrendelt kijárási tilalom alatt az emberek továbbra is járhatnak a munkahelyükre, ugyanakkor csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel. Engedélyezett az orvosok felkeresése is. Tilos viszont a temetőlátogatás is, ami – tekintettel a közelgő halottak napjára – érzékenyen érinti a lakosságot.

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban, amely a lengyel határ mentén fekszik, pénteken megkezdődött a lakosság országos tesztelése. Az első napon mintegy hatvankétezer embert teszteltek le, közülük több, mint kétezernél mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a fertőzést – közölte Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter pénteken késő este, az országos tesztelés első napjának eredményeit összegezve. A négy járásban vasárnapig összesen mintegy száznyolcvanezer embert kellene letesztelni. A hatóságok ezt egyfajta próbának tartják a következő két hétvégén megvalósuló jóval nagyobb méretű, az ország egész lakosságára kiterjedő tesztelés előtt. A tesztelést a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók közösen végzik. Egy-egy tesztelőhelyen legalább hét-nyolc emberre van szükség. Gondokat okozott, hogy pénteken különböző okok miatt több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók, ezért hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek.

Marek Krajcí egészségügyi miniszter felhívással fordult a külföldön, főleg Csehországban dolgozó szlovák orvosokhoz és egészségügyi személyzethez, hogy a tesztelés idejére térjenek haza és segítsenek az akció sikeres lebonyolításában. A prágai sajtó szerint Csehországban mintegy két-háromezer szlovák orvos dolgozik, a nővérek száma pedig ennek a duplája. A miniszter sikeresnek nevezte az első napot, de elismerte, hogy a tesztelés nem volt mindenütt zökkenőmentes, és számos helyen sokat kellett várakozniuk az embereknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon széleskörű akcióról van szó, amelynek nem minden részletét lehetett előre látni, ezért türelmet és megértést kért a lakosságtól.

PestiSracok facebook image

Az egész lakosság letesztelését érintő kormányzati terv továbbra is élénk viták tárgya. Több szakértő azt állítja, hogy a tesztelés nem lesz elegendő, nem oldja meg a problémákat, ezért a gyorsan romló járványhelyzet miatt országos karanténra lehet szükség. A parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt pénteken felszólította a kormányt, hogy állítsa le a kormányfő átgondolatlan és megalomán akcióját, amely Andrej Danko pártelnök szerint csak súlyosbítja a járványhelyzetet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.