Pesti Srácok

Kovács Zoltán: V4-ek nagyon sikeresen kezelték a járvány első hullámát

Kovács Zoltán:  V4-ek nagyon sikeresen kezelték a járvány első hullámát

A koronavírus-járvány első hullámának térségbeli és magyarországi kezelésének sikeréről beszélt a Newsweek című amerikai hetilap Country Report című országmellékletében kedden megjelent interjújában a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán elmondta, hogy a Visegrádi Négyek, köztük Magyarország nagyon sikeresen kezelte a járvány első hullámát, a második hullám azonban már más, így a pandémiás helyzet is eltérő.

– fogalmazott az államtitkár.

Rendkívüli jogrend, gazdasági mentőcsomag

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az első hullám idején Magyarországon különleges jogrendet vezettek be, amelyet ugyan sokan ellentmondásosnak tartottak, valójában azonban nem tért el a Nyugat-Európában történtektől. Emlékeztetett: az Országgyűlés tavasszal, a járvány első hulláma alatt is ülésezett, ami segítette a hatékony védekezést. Az államtitkár hasonlóan sikeresnek tartja a magyar gazdasági mentőcsomagot is, amely pozitív példa lehet szerinte a nyugat-európai kormányoknak is.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Kovács Zoltán azt mondta, hogy a kormány az elmúlt tíz évben új filozófiával közelítette meg a gazdasági problémákat.

– mondta.

– jelentette ki.

Energiabiztonság

A külföldi közvetlen tőkebefektetéseket illető kérdésre az államtitkár elmondta: míg az 1990-es években az olcsó gazdasági környezet és munkaerő csábította a tőkét, addig a kormány ma a magas hozzáadott értéket képviselő iparágakat és beruházásokat akarja az országba vonzani a magasan képzett munkaerő révén.

– közölte. Elmondta, hogy a kormány kiemelt terültként tekint az informatikai és a megújulóenergia-iparra.

– tette hozzá.

– mondta Kovács Zoltán.

– hangsúlyozta Kovács Zoltán.

A V4 csoport történelmi gyökerekkel rendelkezik

A regionális integráció előnyeit firtató kérdésre közölte, hogy a V4-csoport nem véletlenszerűen jött létre, hanem történelmi gyökerekkel rendelkezik.

– tette hozzá.

Külön régió

– mondta az államtitkár.

Kovács Zoltán beszámolt arról, hogy a régió országai között nagyon jó az együttműködés a koronavírus-járvány kezelésében és az energiaiparban.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula- PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.