Pesti Srácok

Macron a muzulmán országoknak magyarázkodik a nizzai támadás kapcsán

null

A francia elnök megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot. Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről.

"Értem, hogy sokkolóak lehetnek a karikatúrák, de nem tudom elfogadni, hogy igazolják az erőszakot. A mi hivatásunk, hogy megvédjük a szabadságunkat és a jogainkat" - fogalmazott Macron a szombat délután sugárzott csaknem egyórás interjúból előzetesen közzétett részletben.

Francia kormányzati források szerint az Al-Dzsazírának adott hosszú interjúban az elnök nyugodtan és békésen mutatja be a világlátását. Az a célja, hogy bebizonyítsa: "az iszlám szeparatizmusról mondott szavait kiforgatták, a karikatúrákról szóló gondolatait pedig karikaturisztikusan eltorzították".

Először szólalt meg a kérdésben Macron, amióta franciaellenes felhívások jelentek meg a muzulmán világban, s számos helyen radikálisok tüntetéseken szólítottak fel a francia termékek bojkottjára azért, mert két héttel ezelőtt kiállt a szólásszabadság és a Mohamed-karikatúrák közlésének joga mellett, valamint jelezte, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát a radikális iszlamista törekvésekkel szemben. A francia elnök ezt annak a történelemtanárnak a búcsúztatásán mondta, akit azért ölt meg egy csecsen iszlamista, mert megmutatta a karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján.

PestiSracok facebook image

– jelezték a francia források. Az interjúban az elnök azt is kiemeli, hogy a karikatúrákat nem a francia kormány, hanem szabad és független lapok tették közzé.

Pénteken több tízezren tüntettek ismét Bangladesben és Pakisztánban azt követően, hogy az előző napi három áldozatot követelő nizzai merényletre válaszul Emmanuel Macron megerősíttette, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát. Más közel-keleti országban is voltak kisebb megmozdulások, egyebek mellett az észak-afrikai országokban és Maliban. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a nizzai terrortámadás másnapján elővigyázatosságra intett minden külföldön tartózkodó franciát, mert a "francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.