Pesti Srácok

Mexikó csaknem kétszázmillió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol

Mexikó csaknem kétszázmillió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol

Mexikó csaknem kétszázmillió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol, hogy beoltasson több, mint száztízmillió embert, lakosainak többségét – közölték kedden a helyi politikusok.

Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter az ország államfőjével, Andrés Manuel López Obradorral tartott közös sajtóértekezletén elmondta, hogy a brit AstraZeneca, az amerikai Pfizer és a kínai CanSino Biologics gyógyszeripari vállalatok száznegyvenhatmillió adag védőoltást szállítanak majd. Mexikó egyben csatlakozott a COVAX vakcinaszövetséghez, amely 51,5 millió adag védőoltáshoz juttatja az országot, amivel elérik a 197 milliós adag mennyiséget. Mivel egyes védőoltásokhoz két adagra van szükség, így Mexikó egy évben 116 millió embert tud majd beoltatni. Mexikóban, ahol mintegy nyolcszázhúszezer igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak – a régióban ez a szám egyike a legmagasabbaknak –, a vakcinát ingyen adják majd.

Andrés Manuel López Obrador elnök azt mondta, remélhetőleg idén decembertől kezdődően, de legkésőbb jövő év első negyedében elkezdődhet az oltások beadása. Arturo Herrera pénzügyminiszter közölte, hogy a védőoltások 1,65 milliárd amerikai dollárba kerülnek, amiből 321 millió dollárt idén előre kifizetnek. Idén augusztusban Mexikó és Argentína arról is beszámolt, hogy védőoltások millióit gyártják majd az Oxfordi Egyetem tudósai által kifejlesztett, az AstraZeneca gyógyszeripari óriásvállalat által előállítandó termék alapján, amivel ellátják Latin-Amerikát, kivéve Brazíliát. Egyelőre egyik tervezett vakcina forgalmazását sem engedélyezték egészségügyi hatóságok. Mexikó ugyanakkor már megállapodásokat kötött arról, hogy részt vesz hét különböző típusú védőoltás harmadik szakaszának kísérleteiben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mario Guzman

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.