Pesti Srácok

Orbán: A magyar a templomromboló időkben egy templomépítő nemzet

Orbán: A magyar a templomromboló időkben egy templomépítő nemzet

A kormány ezután is kész a Magyarországi Református Egyház mellett állni, amikor majd az országos tisztújításuk után "új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához és a betakarításhoz" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a reformáció emléknapján a csömöri református templom felépüléséért tartott hálaadó istentiszteleten. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar ma is templomépítő nemzet, amire "a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk".

A kormányfő úgy fogalmazott, szövetséget kínálnak a reformátusoknak azokra az esetekre is, amikor "a még feltöretlen ugar megművelésébe fognak majd". Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar ma is templomépítő nemzet, amire "a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk". Kifejtette, az egyház és a kormány együtt dolgozik a templomok megújításáért, újak építéséért. Kormányzásuk 15 éve alatt 3 ezer templom megújulását és 130 felépítését támogatták, ezek közül 1124 református templom újult meg és 47 új épült – közölte, hangsúlyozva: a kormány dolga az épített örökség megvédése és a tettrekész gyülekezetek támogatása. Azt is mondta, a csömöri reformátusok erejét jól mutatja, hogy néhány év leforgása alatt előbb parókiát és gyülekezeti házat emeltek, majd ehhez templomot és a magyarok összetartozását kifejező emlékművet építettek.

A magvető háza templomelnevezést a kormányfő beszédes névnek nevezte, mert az üzeni, hogy az épületen végzett utolsó simítások nem a munka végét, hanem egy út kezdetét jelentik.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor idézte az alaptörvény azon passzusát is, amely szerint a kereszténység nemzetmegtartó erő. A magyarok azt vallják – tette hozzá –, hogy a kereszténység egész Európát, sőt az egész világot is képes megtartani.

– hangoztatta, kiemelve, hogy ebből a magvetésből nőtt ki a Kárpát-medencében ezer éve a keresztény magyar állam is. A másfél évszázados muszlim megszállás alatt pedig "a prédikátorok által elvetett ige őrizte meg, végezte el azt a lélekmentést, ami megtartotta Magyarországot magyarnak" - tette hozzá. Megfogalmazása szerint az apostolok, misszionáriusok, reformátorok által elvetett magok termése ma ott látható az építészetben, a nyelvben, az irodalomban, a jogrendszerben, számtalan képzőművészeti alkotásban és mindenekelőtt sok-sok család életében.

– mondta a kormányfő. Ezért keresztény magyar embernek lenni – folytatta Orbán Viktor – szeretet és küzdelem egyszerre. "Ma ez a kereszténydemokrata, 21. századi politika krédója is" – jelentette ki.

– fogalmazott a miniszterelnök, aki végül hangsúlyozta: "ezt a sok jót nem a múlt kedves, megbecsülendő darabjainak tekintjük, hanem a magyar jövő építőköveinek".

Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a templom megépítéséhez. Sok fejlesztés valósult meg Csömörön, de a templom más, mert az Isten háza, a lélek otthona és a közösség teremtő ereje – tette hozzá. Az új csömöri református templomot az összetartozás szimbólumának is nevezte, a kazettás mennyezet mozaikjaiból ugyanis összeáll a Kárpát-medence, a magyarság.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.