Pesti Srácok

Orbán Viktor: az Európai Unió egyetlen tisztségviselője sem beszélhet tiszteletlenül Magyarország polgáraival

null

Ha a jogállamisági és költségvetési kérdések összekötéséről szóló vita akadályozza a koronavírus-járvány miatt szükséges pénzügyi alap működésének elindulását, lehetőség van kormányközi megállapodásra, az EU intézményein kívül – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az MTI-nek, Budapesten, mielőtt elindult az európai uniós csúcstalálkozóra, Brüsszelbe. Orbán Viktor az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont továbbra is változatlan: az Európai Bizottság tagjainak – ideértve Věra Jourovát is – a törvények szerint pártatlannak és objektívnek kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy nem beszélhet tiszteletlenül egyetlen országról sem és egyetlen ország polgáraival sem.

A kormányfő várakozása szerint a találkozón – formálisan vagy informálisan – biztosan szó lesz arról a nyáron meghozott döntésről, amely szerint a szokásos hétéves költségvetésen túl egy nagy arányú pénzügyi alapot hoznak létre a bajba jutott gazdaságok, az európai országok megsegítésére.

– jelezte.

PestiSracok facebook image

– közölte Orbán Viktor. Így rossz ütemezésűnek és rossz időzítésűnek nevezte azt a szándékot, amely össze akarja kötni a jogállamisági kérdéseket pénzügyi kérdésekkel. Ha a viták mégis megakadályoznák – folytatta –, hogy a mostani keretekben megindulhasson a Következő Nemzedék nevű alap működése, akkor még mindig ott van az a lehetőség az európai államok előtt, hogy ezt a pénzügyi alapot kormányközi alapon hozzák létre, tehát az EU intézményein kívül, kormányközi megállapodással.

– magyarázta. Arról is szólt, hogy a mostani EU-csúcson a tervek szerint alapvetően inkább külpolitikai témák szerepelnek a napirenden, így a Törökországgal kialakítandó kapcsolat, a Kínával való hosszabb távú kapcsolat kérdése és a Fehéroroszországban kialakult helyzetre adandó uniós válasz. Utóbbival kapcsolatban a visegrádi négyeknek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) van egy önálló kezdeményezésük, egyfajta európai Marshall-segélyt szeretnének nyújtani a fehéroroszoknak – emlékeztetett.

– mondta a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy néhány napja levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben arról tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat a testület alelnökével, Věra Jourovával, és álláspontja szerint az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Orbán Viktor az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont továbbra is változatlan: az Európai Bizottság tagjainak – ideértve Věra Jourovát is – a törvények szerint pártatlannak és objektívnek kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy nem beszélhet tiszteletlenül egyetlen országról sem és egyetlen ország polgáraival sem.

– jelentette ki.

A kormányfő kiemelte: "a kettős mérce elkerülendő, mert ha a biztos asszony ilyen hangot ütött volna meg és ilyen tiszteletlenül beszélt volna a németekről vagy a franciákról, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen percig sem maradt volna a hivatalában, mert a németek és a franciák nem tűrték volna ezt el".

– nyomatékosította.

Portálunk már beszámolt róla, hogy az Európai Bizottság cseh alelnöke nemrégiben a német liberális sajtóban támadta a magyar kormányt. Az interjúban többek között azt állította, hogy Magyarországon nincs szabad sajtó, és a miniszterelnök egy "beteg demokráciát" épít. A magyar miniszterelnök levélben szólította fel lemondásra a liberális politikust, és jelezte, hogy amíg ez nem történik meg, a magyar kormány minden kapcsolatot megszakít vele.

Forrás: MTI; Fotó:MTI