Pesti Srácok

Pakisztánban bekérették a külügyminisztériumba a francia nagykövetet Macron kijelentései miatt

Pakisztánban bekérették a külügyminisztériumba a francia nagykövetet Macron kijelentései miatt

Pakisztánban bekérették hétfőn a külügyminisztériumba a francia nagykövetet Emmanuel Macron francia elnöknek a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákkal és az iszlámmal kapcsolatos kijelentései miatt. A gyűlölet elvetett magjai meg fogják osztani a társadalmat, és ennek súlyos következményei lesznek – jelentette ki Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter a közleményében, amelyet azzal kapcsolatban adtak ki, hogy Macron kijelentette, Franciaországban ezután is lehet Mohamed-karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

A francia elnök ezt annak a tanárnak, Samuel Patynak a múlt heti búcsúztatásán jelentette ki, akit azért gyilkolt meg és fejezett le egy csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. Kuresi egyúttal felszólította az ENSZ-t, lépjen fel az iszlám elleni gyűlölettel szemben, rámutatva arra, hogy a karikatúrák világszerte felháborodást keltettek, a francia elnök ezzel kapcsolatos beszéde pedig csak olaj volt a tűzre.

A hét végén Imran Hán pakisztáni miniszterelnök a Twitteren közzé tett nyílt levelében az iszlamofób tartalmak eltávolítására szólította fel a Facebook közösségi oldal üzemeltetőit. Kijelentette, hogy a növekvő iszlamofóbia bátorítja az iszlamista mozgalmakat és az erőszakot, hozzátéve, az iszlám elleni gyűlöletkeltést a Facebooknak a holokauszt tagadásához, illetve relativizálásához hasonlóan kellene tiltania. Nem lehet azt az üzenetet közvetíteni, hogy vannak, akik ellen tilos a gyűlöletbeszéd, míg mások ellen elfogadható – szögezte le Hán. A Facebook szóvivője válaszul újságíróknak azt mondta, a gyűlöletbeszéd minden fajtáját elítélik, az ilyen jellegű tartalmakat pedig eltávolítják. Mindazonáltal beismerte azt is, hogy e téren még sok munka vár rájuk. A Facebook legutóbbi átláthatósági jelentése szerint 2019 második felében Oroszország után Pakisztánból érkezett hozzájuk a legtöbb felhívás a tartalmak szűrésére vonatkozóan.

Forrás: MTI; Fotó: Sah Mahmúd Kuresi Twittere

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.