Pesti Srácok

Trócsányi: Az uniós jog betartása nemcsak a tagállamok, hanem az európai uniós intézmények kötelezettsége is

Trócsányi: Az uniós jog betartása nemcsak a tagállamok, hanem az európai uniós intézmények kötelezettsége is

Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága (AFCO) az uniós jog alkalmazásának minőségét 2016 és 2019 között vizsgáló véleményről szavazott. Trócsányi László a véleménytervezet néppárti felelőseként kijelentette, hogy az uniós intézményeknek ugyanúgy kötelezettsége betartani az uniós jogot, ahogyan a tagállamoknak is. Azt is megállapította, hogy az uniós jog alkalmazásához elegendő időt kell biztosítani a tagállamok számára, illetve az esetleges nézeteltérések esetén a párbeszéden alapuló megoldásokat kell előnyben részesíteni.

Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő üdvözölte az uniós jog alkalmazásáról szóló véleménycserét. A politikus szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében mindezt azzal indokolja, hogy „a polgárok, vállalkozások egyértelmű érdeke az, hogy minél inkább érthető, jól követhető, betartható normákat fogadjanak el az uniós intézmények és azokat jól hajtsák végre ezek az intézmények, a tagállamok és az érintettek”. Korábbi felszólalásában rámutatott, hogy „az uniós jog alkalmazásától függ annak megjelenése, ezért fontos a jogalkotási normák színvonalát, minőségét ellenőrizni és fejleszteni, ex ante és ex post, valamint jelentős tartalmi módosításokat követő hatásvizsgálattal”. Azzal kapcsolatban, hogy 2018 óta nőtt az éves kötelezettségszegési eljárások száma, megállapította, hogy „elegendő időt kell biztosítani a tagállamoknak az uniós jog átültetésére és végrehajtására, ez megoldást jelenthetne, a jogbiztonság elve is ezt követeli meg”. Úgy fogalmazott:

Trócsányi László továbbá javaslatot tett arra is, hogy a szubszidiaritás elvének és arányosság elvének gyakorlati alkalmazásáról érdemi, tartalmi vitát kellene folytatni az Európa Jövőjéről Szóló Konferencia keretében. Hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

A fideszes európai parlamenti képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes politikai csoportosulások ideológiai kijelentésekkel terhelték a vélemény szövegét, amely egy jogi természetű, szakmai dokumentum kellene legyen, hogy az uniós jog alkalmazásával kapcsolatos problémákra megoldási javaslatokat fogalmazzon meg.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.