Pesti Srácok

Vége az egyetemfoglaló bulinak, nincs internet az SZFE épületeiben

Vége az egyetemfoglaló bulinak, nincs internet az SZFE épületeiben

Kedden a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése bejelentette, hogy befejezettnek tekintik az egyetemfoglalást, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja. Sajtóinformációk szerint este pedig elment az internet az egyetem Vas és Szentkirályi utcai épületeiben is.

A hírt a diákok szóvivője Galosi Dóra, és az egyetem HÖK-elnöke is megerősítette. Csernai Mihály HÖK-elnök szerint az internet-hozzáférés megszakításával az egyetem új vezetése szerződést szegne, mivel abban „0-24-es internethasználatról” van szó.

– magyarázta Cserani.

PestiSracok facebook image

Az SZFE új vezetése mai közleményében azt írta: a "tanköztársaságot" keddtől befejezettnek tekintik, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja. Szarka Gábor, kancellár az ATV Híradónak ezzel kapcsolatban azt mondta:

Azt is hangsúlyozta azonban, hogy senkit sem távolítanak el semmilyen módon, és erőszakot sem alkalmaznak majd, a cél, hogy továbbra is békés úton – megszólítva az egyetemi polgárokat – nyilatkoztassák őket arról, hogy még mindig illegitimnek tekintik-e a kuratóriumot, és az általuk kinevezett vezetőket.

Forrás: ATV/Fotó: Horváth Péter Gyula-PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.