Pesti Srácok

A francia filmakadémia kizárta tagjai közül Roman Polanskit

A francia filmakadémia kizárta tagjai közül Roman Polanskit

Kizárta Roman Polanski francia-lengyel filmrendezőt és további tizenhét történelmi tagját soraiból a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia új vezetése.

A kedden meghozott döntés az első fontos intézkedése a szeptember végén megválasztott új igazgatóságnak, amely célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben. A határozat kimondja, hogy az a tizennyolc történelmi tag, akik az elismeréseik alapján automatikusan helyet kaptak a közgyűlésében, ezentúl nem vehetnek részt a döntéshozatalban. Roman Polanski Oscar-díja miatt volt tagja a vezetőségnek. A szervezet szeptemberben megválasztott 164 tagú új közgyűlésében 82 nő és 82 férfi foglal helyet, élén egy tandem áll: a női elnök Véronique Cayla, az ARTE francia-német tv-csatorna és a francia nemzeti filmintézet, a CNC korábbi vezetője, a férfi elnök pedig Eric Toledano filmrendező. A tizennyolc történelmi tag kizárásáról szóló módosítását 134 szavazattal fogadta el a közgyűlés, azonnali hatállyal.

A múlt öröksége a történelmi tagok befolyása miatt az egyik legsötétebb árnyék volt a César-díjat odaítélő testületen. Feminista szervezetek elsősorban a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski jelenlétét kifogásolták évek óta. A filmakadémia előző vezetősége február közepén mondott le több hétig tartó válság után, amely akkor tört ki, amikor a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak. A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, miután feminista szervezetek a helyszín közelében tiltakoztak az ellen, hogy a nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által negyven éve körözött Roman Polanski Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerést.

Forrás: MTI; Fotó: Independent.co.uk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.