Pesti Srácok

A liberális politikusok rokonai mindig a legjobb szakemberek

null

Miközben az ellenzéki politikusok az elmúlt években folyamatosan a fideszes uram-bátyám rendszer felszámolásával kampányoltak, egy érdekes fővárosi pályázat elnyeréséről ír cikkében a Mandiner. A Budapest főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketing szervezete a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ új ügyfelei között tudhatja a Mitte Communications Kft.-t, amelynek tulajdonosa Misetics Mátyás. Misetics Mátyás pedig egészen véletlenül nem csak névrokona, hanem – most érdemes megkapaszkodni – testvére annak a Misetics Bálintnak, aki egy szociológusdiplomával a zsebében havi bruttó nyolcszázezerért ad lakhatási ügyekben tanácsokat párttársának, Karácsony Gergelynek. A cég ezután még lendületből behúzta a szintén balos vezetésű Budavári Önkormányzat arculatépítési pályázatát is, ez utóbbi tenderre tizennyolcan pályáztak.

A szociológus végzettségű Misetics Bálint havi bruttó nyolcszázezerért a főpolgármester lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója, önkormányzati főtanácsadó. A közvélemény elsősorban a Hallgatói Hálózatból ismerheti őt, a szervezet vezetői közül többen a Párbeszéd politikusai lettek, köztük volt Misetics Bálint is, akinek munkaadója most a párttársa, Karácsony Gergely. Ami testvére cégét illeti, a Mitte a tavaly őszi önkormányzati választások előtt is kapott megbízásokat, a Tarlós-érában dolgoztak a BKK-nak és a Közlekedési Múzeumnak, egykori ügyfeleik között tudhatják a MOL-t és a Greenpeace-t, de közreműködtek a Reformáció 500 emlékév lebonyolításában is.

Misetics Bálint. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Misetics Mátyás cége a Mitte Communications Kft., saját bevallása szerint átfogó, a turisztikai és kulturális feladatokhoz kapcsolódó tartalom- és PR-szolgáltatásokat lát majd el, magyar és angol nyelvű sajtóanyagokat készít a fővárosnak. A Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ szerint a MITTE Communications egy meghívásos, háromszereplős pályázat eredményeként nyerte meg a tendert, ahogy fogalmaztak:

PestiSracok facebook image

A cég nem sokkal később a balos vezetésű Budavári Önkormányzat arculatépítési pályázatát is behúzta. Arra a tenderre tizennyolcan jelentkeztek, a Budavári Önkormányzat szerint azért a Mitte Communications Kft. nyert mert:

Az I. kerületi Fidesz egyébként nem csak a rokoni szál miatt nem támogatta a cég megbízását, szerintük maga a pályázat szükségtelen, a koronavírus-járvány idején a pályázat időzítése, lebonyolítása kifejezetten érzéketlen és irritáló. Továbbá néhány évvel a korábbi arculatváltást követően erre ismételten pénzt áldozni, egyszerű pénzkidobás. Jeney Jánosné kormánypárti képviselő, szerint a tízmillió forintos pályázati keret kifejezetten túlzó egy ilyen munka esetében. A képviselő úgy fogalmazott, hogy miközben a polgármester asszony folyamatosan azt kommunikálja az elmúlt hónapokban, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok a bevételeik csökkenése miatt, mindeközben úgy tűnik, bizonyos célokra mégis van forrás.

Forrás: Mandiner; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.