Pesti Srácok

A magyar delegációval érintkezők mindegyikének negatív lett a koronavírus-tesztje Kambodzsában

null
Salgótarján, 2020. május 13. Koronavírusteszthez vett vérminta a Semmelweis Egyetem egyik mintavételi pontján, a salgótarjáni Szerpentin úti orvosi rendelőben 2020. május 13-án. A koronavírus-szűrőprogramban a Semmelweis, a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem vesz rész. A programba 17 ezer 780 embert hívtak meg véletlenszerűen kiválasztva. Ők életkorra, nemre és regionálisan is reprezentálják a magyar társadalmat. MTI/Komka Péter

Kambodzsában legkevesebb hatszázhuszonnyolc olyan embert teszteltek koronavírusra, aki közvetlenül érintkezett az országba látogató, később fertőzöttnek bizonyuló magyar külgazdasági és külügyminiszter vezette delegációval; eddig egyikük esetében sem mutatták ki a fertőzést – jelentette a helyi média csütörtökön az egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva.

A délkelet-ázsiai országot eddig szerencsésen elkerülte a koronavírus-járvány, a hatóságok egyetlen halálos áldozatot sem regisztráltak, mindössze kétszázkilencvenkét fertőzöttet, akik közül kétszáznyolcvanhatan már teljesen felépültek. Szijjártó Péter keddi, egynapos kambodzsai látogatásán több vezető kormányzati tisztségviselővel is tárgyalt, akik elővigyázatosságból karanténba vonultak, miután a magyar miniszternek ázsiai útja következő állomásán, Bangkokban pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter (illusztráció)

PestiSracok facebook image