Pesti Srácok

A szerb elnök jobban örült volna Trump győzelmének

A szerb elnök jobban örült volna Trump győzelmének

Nem siet az elsők között köszönteni Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet az amerikai elnökválasztáson elért sikerével kapcsolatban Aleksandar Vucic szerb államfő, de mindenképpen gratulálni fog neki, ám úgy véli, hogy Szerbiának Donald Trump győzelme lett volna hasznosabb – közölte maga a szerb elnök vasárnapi sajtójelentések szerint.

Aleksandar Vucic bejelentette, hogy vasárnap tervez hivatalos gratulációt küldeni Joe Bidennek, de Donald Trump hivatalban lévő republikánus párti elnöknek is küld egy levelet, amelyben megköszöni, hogy meghallgatta Szerbia gondjait.

– fogalmazott Aleksandar Vucic. Elmondta, hogy Joe Bidennel ugyan többször találkozott már, mint Donald Trumppal, de úgy vélte, ez utóbbival könnyebb lenne az együttműködés. Aleksandar Vucic szombaton késő este arról beszélt, hogy sokan támadták azért, mert Donald Trumpot dicsérte, ám véleménye szerint a bírálatokat azok fogalmazták meg, akik a másik oldalnak akarnak megfelelni. Hozzátette: az ellenzéki bírálók talán abban reménykednek, hogy Joe Biden elnökségével Szerbia nehéz helyzetbe kerül, így ők kaparinthatják meg a hatalmat. Ám kiemelte: minden, amit szeretne megvalósítani, azt 2022 tavaszáig, az elnökválasztásig megvalósítja, így nincs mitől félnie.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Tanjug

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.