Pesti Srácok

A szlovén kormányfő akkor gratulál Joe Bidennek, ha hivatalos eredmény születik

null

A választások akkor érnek véget, ha a másik fél elismeri a vereségét, vagy ha kihirdetik a hivatalos eredményt, minden más előtte politika – mondta Janez Jansa szlovén kormányfő hétfőn a parlamentben az amerikai választásokkal kapcsolatban. A kormányfő szerint Szlovénia jó viszonyt ápol az Egyesült Államokkal, függetlenül attól, milyen adminisztráció áll annak élén, mindazonáltal érdekesnek nevezte az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetését, miszerint a bíróságok még nem döntöttek, de már ünneplik a győztest.

Jansa elutasította az ellenzéki képviselők bírálatait, miszerint diplomáciai katasztrófát okozott azzal, hogy Donald Trump amerikai elnököt támogatta demokrata párti kihívójával, Joe Bidennel szemben. A kormányfő hozzátette: örömmel fog gratulálni a győztesnek, amikor ennek eljön az ideje, és nem fog úgy viselkedni, mint azok, akik a médiahullámot követve azonnal gratuláltak. Úgy vélte: Szlovénia jó viszonyt ápol az Egyesült Államokkal, függetlenül attól, milyen adminisztráció áll annak élén, így volt ez minden kormánnyal, amelyet vezetett, és így marad a jövőben is. Jansa másfél hete érdekesnek nevezte az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetését és azt, hogy a bíróságok még nem döntöttek, de már ünneplik a győztest. A kormányfő Twitter-oldalán így fogalmazott:

Jansa a november 3-i választásokat követő napon azt írta: elég egyértelmű, hogy az amerikaiak Donald Trumpot választották meg újabb négyéves ciklusra az Egyesült Államok elnökének. A miniszterelnök egyben gratulált a Republikánus Pártnak az elért erőteljes eredményhez. Janez Jansa tíz nappal a választások előtt – szintén Twitter-oldalán – támogatásáról biztosította és győzelemre buzdította Donald Trump amerikai elnököt demokrata párti kihívójával, Joe Bidennel szemben. Akkor ezt írta közösségi oldalán:

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még