Pesti Srácok

A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot

A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot

A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor belügyminiszter irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot – rögzíti a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányrendelet.

E szerint a veszélyhelyzet ideje alatt Pintér Sándor a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vezetőjeként kijelölt, rendészetért felelős miniszterként irányítja a főigazgatóságot. A rendelet értelmében a főigazgatóság szervezeti és működési szabályzatát, illetve annak módosítását a miniszter – a miniszterelnök jóváhagyását követően – normatív utasításban adja ki. Az országos kórház-főigazgatót a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. Az Országos Kórházi Főigazgatóság felállásáról szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny november 17-i számában jelent meg. Abban azt írták: a főigazgatóság feladata az egészségügyi ellátórendszer működésének figyelemmel kísérése, a felülvizsgálatát érintő stratégiai kormányzati döntések megalapozása, melynek keretében közreműködik az egységes és átlátható új nemzeti egészségügyi irányítási rendszer kialakításában. November 18-án jelent meg – szintén a Magyar Közlönyben – Orbán Viktor miniszterelnöki határozata, melyben az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatójává Jenei Zoltánt nevezte ki. Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamenti hétfői plenáris ülésén egy ellenzéki kifogásra válaszolva azt mondta: a járványhelyzet kezelése legalább olyan katonai pontosságot és fegyelmet igényel, mint amilyennel Jenei Zoltán november 18-tól kinevezett kórház-főigazgató is rendelkezik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.