Pesti Srácok

Az Egyesült Arab Emírségekben lazítanak a muszlim rendszabályokon

null

Jelentősen lazítanak az Egyesült Arab Emírségekben érvényben lévő szigorú rendszabályokon. A szombaton bejelentett átfogó szabályváltozások eredményeként a jövőben együtt lakhatnak azok a párok is, akik nem kötöttek házasságot, lazítanak az alkoholfogyasztás szigorú előírásain. Ugyanakkor az eddigi megengedőbb szabályozás helyett emberölésként bírálják el a becsületgyilkosságokat.

A WAM helyi állami hírügynökség megjegyezte, hogy a szabadságjogok kiterjesztése beleillik az Egyesült Arab Emírségek változó arculatába, amelyben igyekeznek hangsúlyozni, hogy az ország az iszlám jogrendjével együtt nyitott a nyugati turisták és a befektetők előtt. A mindennapi életet szabályozó szigor enyhítését nem sokkal azután jelentették be, hogy az Egyesült Arab Emírségek amerikai közvetítéssel történelmi megállapodást kötött Izraellel a kapcsolatok rendezéséről. Megfigyelők szerint a megállapodás egyik következménye, hogy izraeli turisták és befektetések érkezhetnek az Egyesült Arab Emírségekbe. Az új szabályozás értelmében az Egyesült Arab Emírségekben élő külföldi állampolgárok esetében – akikből nagyjából kilenc jut minden emírségekbeli állampolgárra – a házasságkötésre, a válásra és az öröklési ügyekre már nem a saría (az iszlám jogrend) előírásait alkalmazzák.

Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városa, Dubaj nagy erőkkel készül a világkiállítás megrendezésére, amelyre 25 millió látogatót várnak, és amelytől a kereskedelmi kapcsolatok további élénkülését remélik. A rendezvényt eredetileg 2020 októberétől tartották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.