Pesti Srácok

Bemutatták az eddigi leghatékonyabb koronavírus-vakcinát

null

Egy héttel ezelőtt a Pfizer bejelentette, hogy az oltóanyaguk kilencven százalékos védelmet jelenthet, erre kontrázott rá most a Moderna: a vakcinájuknak kilencvennégy és fél százalékos hatékonyságot jósolnak. A fejlesztések ezekben a percekben is zajlanak, egyelőre csak előzetes eredményekről beszélhetünk – írta meg cikkében a noizz.hu.

Dr. Stephen Hoge, a Moderna vezetője az AP hírügynökségnek azt nyilatkozta, ez reményt adhat mindenkinek, hogy a vakcina képes lesz megállítani a világjárványt és visszatérhetünk régi életünkhöz. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem a Moderna fogja legyőzni a koronavírust, szerinte több vakcinára is szükség lesz. Ha a Moderna és a Pfizer megkapják az engedélyeket, akár az év végére egy kis adag oltás el is készülhet. Az oltásokat két dózisban kell beadni. A BioNTech és Pfizer vakcinájából ötvenmilliót gyártanak december végéig, a Moderna-ból húszmilliót, viszont ezt a mennyiséget csak az amerikai piacra szánják. A Moderna nem tagadja, a hatékonysági mutatójuk változhat, és még azt sem tudják biztosan, hogy mennyire lesz hosszútávú a védettség a koronavírussal szemben.

Forrás: noizz.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.