Pesti Srácok

Biden bemutatta kulcspozícióba szánt embereit

Biden bemutatta kulcspozícióba szánt embereit

Joe Biden a hétfői közleményében szereplő politikusokon kívül nem nevezett meg újabb kormánytag-jelölteket. Hétfőn a külügyminisztérium és a belbiztonsági tárca várományosait, Antony Blinkent és Alejandro Mayorkast, John Sullivan személyében a nemzetbiztonsági tanácsadót, Avril Haines személyében a hírszerzés csúcsigazgatóját és a leendő amerikai ENSZ-nagykövetet, Linda Thomas-Greenfieldet nevezte meg, illetve bejelentette a klímavédelmi különmegbízott posztjának létrehozását és John Kerry jelölését e posztra.

A politikusok keddi bemutatása előtti rövid beszédében Joe Biden hangsúlyozta: az Egyesült Államok készen áll a világ vezetésére. Leszögezte, hogy leendő kormányzata külügyi és nemzetbiztonsági csapatának összetétele tükrözi azt a tényt, hogy Amerika visszatér, nem visszahúzódik, hanem kész vezetni a világot. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem vállal szerepet szükségtelen konfliktusokban. Kiemelte, hogy az új amerikai kormányzat globális vezetőszerep vállalására készül a csendes-óceáni és az atlanti térségben egyaránt, és ennek jegyében kiváltképp erősíteni kívánja az ázsiai és csendes-óceáni amerikai szövetségi kapcsolatokat.

Az Egyesült Államok várható elnöke külön kiemelte a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságát. Biden úgy fogalmazott: a leendő kormánytagok megtestesítik az általam vallott azon alapvető értékeket, miszerint Amerika akkor erősebb, amikor együttműködik szövetségeseivel" A kormánytag-jelöltekről megerősítette az előző napi közleményében foglaltakat, miszerint mindnyájan tapasztaltak és voltak vezetők, újszerűen és távlatosan gondolkodnak, és fáradhatatlanul hisznek Amerika ígéretében. A leendő kormánytagok pár szóban bemutatkoztak, és elemzők szerint mondataik egyben jelezték az amerikai politika várható változásait is. Antony Blinken, az amerikai diplomácia várható irányítója a családjáról, köztük magyar felmenőiről beszélt, megemlítve azt is, hogy nagyapja Oroszországból érkezett bevándorlóként talált új hazára amerikai földön, édesapja pedig diplomataként szolgált. A politikus apja, a jelenleg 95 éves Donald Blinken egyébként Magyarországon volt nagykövet 1994 és 1997 között. Az 58 éves Blinken leszögezte: Amerikát a bevándorlás tette naggyá.

A leendő külügyminiszter nemzetközi együttműködést ígért a világ problémáinak megoldására. Mint fogalmazott: a világ gondjait egyedül nem lehet megoldani, az Egyesült Államoknak együtt kell működnie más országokkal. Hangsúlyozta az együttműködés és a partneri viszony fontosságát. A bevándorlásról hasonlóképpen vélekedett Alejandro Mayorkas, a belbiztonsági tárca havannai születésű várományosa is. Linda Thomas-Greenfield, akit Biden az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének jelölt, kijelentette: az Egyesült Államok visszatér a multilateralizmus és a hagyományos diplomácia politikájához. Mint fogalmazott: Amerika visszatérőben van, a multilateralizmus visszatérőben van, a diplomácia visszatérőben van. Az afroamerikai Thomas-Greenfield korábban, Barack Obama demokrata párti elnök kormányzata idején a külügyminisztériumban az afrikai ügyekért felelős államtitkár volt. Pályájára utalva leszögezte: ez is azt bizonyítja, hogy Amerika a lehetőségek országa. John Kerry korábbi külügyminiszter – aki 2004-ben George W. Bush kihívójaként a demokraták elnökjelöltje is volt – beszédében arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy legyen ambiciózusabb a klímaváltozás elleni küzdelemben. Kifejtette, hogy a 2015-ben aláírt párizsi klímavédelmi egyezmény önmagában nem elégséges a klímaváltozás elleni eredményes harchoz.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.