Pesti Srácok

DK-s korrupció gyanúja miatt feljelentést tett a Mi Hazánk

DK-s korrupció gyanúja miatt feljelentést tett a Mi Hazánk

A DK-s vezetésű Újbuda önkormányzatában elburjánzott korrupció miatt feljelentést tett a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt alelnöke szombaton, sajtótájékoztatón.

A XI. kerület önkormányzata a DK-s alpolgármester utasítására, versenyeztetés nélkül, az MSZP helyi elnökségi tagja által vezetett Ázsia Boltból vásárolt tizenhárommillió forintért túlárazott tartós élelmiszert; a háromezer csomagból csak negyvenhármat tudtak eladni. Novák Előd elmondta: a megvásárolt élelmiszereket tartalmazó csomagokat ötezer-háromszáz forintért árulták az újbudai polgároknak, szociális intézkedésként beállítva az akciót. A márciusban összeállított csomagokat a koronavírus-járvány első hulláma idején úgy hirdették a kerületi lapban, hogy annak megvásárlásával a helyiek elkerülhetik a bolti beszerzéssel járó fertőzésveszélyt. A tizenhatféle rossz minőségű, egészségtelen termékből álló csomagok az önkormányzat nyakán maradtak; a háromezer csomagból csak negyvenhármat tudtak eladni.

A beszerzésre a DK alpolgármesterének, Bakai-Nagy Zitának a nyomására került sor, ő utasította az önkormányzat üzemeltető cégének vezetőjét, hogy versenyeztetés helyett kifejezetten az MSZP helyi elnökségi tagja, Baráz András által vezetett, nem is Újbudán működő Ázsia Boltból vásárolják a termékeket. Közlése szerint a tizenhárommillió forinton felül 381 ezer forintot fizetett az önkormányzat a szállításért, illetve a kilencezer reklámzacskóért további 405 ezer forintot. Példaként említette, hogy a hatezer liter tejből százhatvanegy dobozt selejtezni kellett, a szintén hatezer kenyér darabjáért négyszáznyolcvan forintot fizettek, a rizs kilójáért pedig ötszázhatvanöt forintot. Szerinte a termékek bármilyen nagyáruházban olcsóbban beszerezhetőek lettek volna, a kenyér például kétszáz forintért, a rizs pedig háromszázötven forintért. Ugyanakkor a cukrot is háromszáz forintért, vagyis a piaci ár feletti áron vették kilónként – mondta a politikus.

Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.