Pesti Srácok

Donald Trump kegyelemben részesítette a volt nemzetbiztonsági tanácsadót

null

Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette Michael Flynn korábbi nemzetbiztonsági tanácsadót. Ezt maga Trump közölte a Twitteren szerdán.

– írta az elnök a mikroblogbejegyzésben, majd gratulált Flynn tábornoknak és családjának. Flynn a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója volt, de a 2016-os választási folyamatba történt orosz beavatkozás gyanúját vizsgáló, Robert Mueller különleges ügyész által vezetett bizottság nyomozása miatt lemondott. A lemondás konkrét oka az volt, hogy a nyomozóknak nem tárta fel a választási kampány idején tartott néhány megbeszélését a Washingtonban akkreditált akkori orosz nagykövettel. Flynnt az igazmondás hiányáért elítélték, de fellebbezett. Ügyvédje arra hivatkozott, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadónak a vizsgálatot folytatók hamis állításokkal csapdát állítottak. Közben az igazságügyi minisztérium is a vád ejtését kérte, azzal érvelve, hogy Flynnt még csak meghallgatniuk sem kellett volna a Mueller-bizottság ügyészeinek. Egy szövetségi bíró ugyan visszautasította a tárca kérelmét, de egy háromtagú bírói bizottság visszautalta hozzá az ügyet. Sem Flynn fellebbezési kérelmének, sem az igazságügyi minisztérium kérelmének nyomán indult perek még nem zárultak le. Viszont az elnöki kegyelemmel érvényüket is vesztették.

Flynn a második olyan személyiség Trump közvetlen környezetéből, akit az elnök teljes körű kegyelemben részesített. Korábban Roger Stone kapott elnöki kegyelmet. Stone évtizedeken keresztül Trump bizalmas tanácsadója volt, akit szintén az Oroszország választási beavatkozása ügyében folytatott nyomozás során ítéltek el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.