Pesti Srácok

Égésgyorsítót használhatott a két halálos áldozatot követelő rákospalotai tűz okozásával gyanúsított férfi

Lakástűz áldozata lett egy idős pár hétfő hajnalban Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában. A tűz okozásával gyanúsítható ötvenegy éves M. András elfogására hajtóvadászatot indítottak a nyomozók, melynek eredményeként az újpesti járőrök a férfit november 23-án délben a Nyár utcában elfogták. A tűz előtti nap a tűzben elhunyt nagyszülők panaszkodtak a férfire, hogy ittasan átment hozzájuk, kiabált és dörömbölt. A nyomozás szerint a gyanúsított égésgyorsítót is használt – írta meg a police.hu.

A rendőrség ügyeletére 2020. november 23-án hajnali három órakor érkezett bejelentés, hogy Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában egy épület kigyulladt. A segélyhívásra hét egységgel indultak a helyszínre a budapesti rendőrök, elsőként a rákospalotai járőrök értek ki négy perc alatt az égő házhoz, ahol a tetőről egy kisfiú segélykiáltását hallották. A járőrök a házba bejutni nem tudtak, ezért átkutatták a kertet, és egy létrát támasztottak a tetőhöz; az egyik járőr a létra mellett lévő vízgyűjtőre mászott, és segített lejutni a tetőn rekedt gyereknek. A tizenkét éves fiút a mentők kórházba vitték, az orvosok jelenleg még megfigyelés alatt tartják. Az égő épületből néhány perccel később a tűzoltók eszméletlen állapotban egy nőt és egy férfit hoztak ki. Kiderült, a kisfiúnak nagyapja segített a tetőre jutni; a férfinek még maradt annyi lélekjelenléte, hogy unokáját mentse, ő és felesége azonban már nem tudtak kijutni a házból. A gyermeket egyedül nevelő nagyszülők a tűzesetben életüket vesztették, a nagyapja a helyszínen, nagyanyja a kórházban vesztette életét.

A helyszínen tartott tűzvizsgálat és az adatgyűjtések kapcsán felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást. A tűzvizsgálatnál kutyát is bevontak a leégett ház átvizsgálásához, és a keresőkutya több helyen égésgyorsító jelenlétét jelezte. A nyomozás adatai szerint a családnak munkáltatójuk biztosított lakást az épületben, mellettük szintén egy alkalmazott lakott; az ötvenegy éves férfinek főnöke szívességből engedte meg, hogy a ház egyik részéből kialakított lakásban lakjon. A tűz előtti nap a tűzben elhunyt nagyszülők panaszkodtak munkaadójuknak a férfire, hogy ittasan átment hozzájuk, kiabált és dörömbölt. Később M. András munkaadójával is összeveszett, majd a gyanú szerint másnap hajnalban tüzet gyújtott a család lakása melletti garázsban. A tűz okozásával gyanúsítható ötvenegy éves M. András elfogására hajtóvadászatot indítottak az életvédelmi nyomozók, melynek eredményeként az újpesti járőrök a férfit november 23-án délben a Nyár utcában elfogták. A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói M. Andrást több emberen elkövetett emberölés bűntett, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlet és különösen nagy kárt okozó rongálás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.