Pesti Srácok

Embercsempész bűnszervezet tagjait fogták el a rendőrök

null

Egy embercsempész bűnszervezet tagjait fogták el a rendőrök kedden, Budapesten. A férfiak a nyár végén nyújtottak segítséget migránsoknak ahhoz, hogy illegálisan lépjék át a magyar határt – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.

Várkonyi Gergely közölte, a csoport négy tagja ellen augusztus 6-án indítottak eljárást. Két férfit Ásotthalom közelében állítottak meg a rendőrök; járműveikben öt, magát szír állampolgárnak valló határsértőt szállítottak. Ezzel szinte egyidőben, Ásotthalom külterületén, az 55-ös számú főúton egy harmadik járművet is feltartóztattak; az abban utazó két férfiról kiderült, hogy összefüggésbe hozhatók az embercsempészéssel. A bíróság négyből két férfi esetében bűnügyi felügyeletet rendelt el. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a gyanúsítottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményt; a csoport vezetője egy budapesti férfi volt. A rendőrök kedden a fővárosi férfit és két társát – akik ellen korábban már büntetőeljárás indult – otthonukban elfogták, és előállították. A nyomozók kezdeményezték az őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatását – tudatta a sajtóreferens.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.