Pesti Srácok

Európa számos kórházában egyre kritikusabb a helyzet, sok helyen már csak a csodában bíznak

Európa számos kórházában egyre kritikusabb a helyzet, sok helyen már csak a csodában bíznak

Egyre súlyosabb a koronavírus-járvány egész Európában, az Origo egy körképet készített az európai kórházakban uralkodó állapotokról. A cikk szerint egyre több intézményben kritikus már a helyzet, nem egy helyen a rendszer szinte teljesen összeomlott. Az egészségügyi dolgozók hiánya majdnem mindenhol általános, melynek következtében tömegek nem kapják meg a szükséges orvosi ellátásokat. Belgiumban például több ezer nyugdíjas halt már meg koronavírusban, mert a kórházak megtagadták az ellátásukat, Németországban már a koronavírusos orvosokat is munkába állítanák, a franciáktól és hollandoktól mégis oda szállítanak betegeket, mert náluk már hely sincs.

Az Origo cikkében sorra vette a legkritikusabb helyzetben lévő európai országokat:

Ausztria: Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette: az osztrák kórházak közelednek kapacitásaik határaihoz. Nem ez az első figyelmeztetése a miniszternek, már november elején azt mondta, hogy két héten belül betelhetnek a kórházak. Az Osztrák Általános Aneszteziológiai Újraélesztési és Intenzívápolási Szervezet alelnöke, Klaus Markstaller szerint, amennyiben nem javulnak a járványügyi adatok, napokon belül arról kell dönteni, hogyan kezeljék a betegeket a kórházakban – vagyis, egyáltalán kiket vegyenek fel, és kiknek jusson lélegeztetőgép. Egyes tartományokban már most felélték a kórházak az eszköz- és pénzügyi tartalékaikat.

Németország: Németországban is kritikus lett a helyzet. Jens Spahn, a német szövetségi kormány egészségügyi minisztere egyenesen azt mondta: a Németországot is sújtó kivételes járványhelyzetre való tekintettel a koronavírusos de tünetmentes, vagy enyhe tünetekkel rendelkező ápolókat és orvosokat is bevethetnék, hogy elkerüljék az egészségügyi rendszer teljes összeomlását. A német Kórházegyesület igazgatója, Gerald Gaß azt mondta: a legnagyobb aggodalmuk az, hogy a kórházi rendszer eléri kapacitásának határát, és nem tudják egyszerre ellátni a koronavírusos betegeket és a más betegségekben szenvedőket. Szerinte a személyzetet át kell csoportosítani a koronavírusos osztályokra. A Kaiserslauternben és környékén kórházakat üzemeltető Westpfalz-Klinikum bejelentette, hogy elhalasztják a nem életmentő operációkat, mert nincs rá sem ember, sem elég ágy. A lélegeztetőgépek nagy része már foglalt a kórházban. Német klinikai orvosok közleményben kérték a halasztható műtétek törlésére a többi kórházat is.

PestiSracok facebook image

Franciaország: Az északkeleti Grand-Est régióból már Németországba szállítják a betegeket, mert nincs már hely.

Olaszország: Megint Lombardia a legfertőzöttebb olasz tartomány. Luca Cabrini, Lombardia egyik legnagyobb kórházának intenzív osztályvezetője azt mondta, nagyon közel vannak már ahhoz, hogy ne bírják tovább. Nem tudja megmondani, hogy mikor érnek a kapacitások határára, de már nincs messze ez a nap. Az országban ősszel a kórházban töltött idő megnőtt a tavaszihoz képest. Ennek egy vezető infektológus szerint az az oka, hogy nehezebb hozzájutni a tesztekhez, így napokig kell várni az eredményre, ezalatt pedig súlyosabb állapotba kerülnek a betegek. A kórházak küzdenek, mert nincs elég képzett szakember a súlyos állapotban lévők kezelésére, ráadásul egyre több orvos és ápoló is megfertőződik. Egyre több a fertőzött Dél-Olaszországban is, ahol gyengébb az egészségügyi rendszer. Az olasz médiát a napokban bejárta egy sokkoló videó, amelyen egy nápolyi kórházban egy halott ember feküdt az intenzív osztály mosdójában, de megtörtént az is, hogy a nápolyi Cotugno kórház előtt pedig helyhiány miatt a saját autójukban kötötték oxigénpalackra a betegeket.

Belgium: Egy intenzív osztályon dolgozó nővér úgy nyilatkozott a belga sajtóban, hogy már meg kell mondaniuk a betegek egy részének, hogy nem tudnak rajtuk segíteni, ezzel is szabadon tartva a kórházi ágyak egy részét. Az Amnesty International jelentése szerint Belgiumban több ezer nyugdíjas halt meg a járványban azért, mert a szociális otthonokban ápoltaktól megtagadták a kórházi kezelést.

Hollandia: November elején több kórház is a kapacitásainak szélén állt, a betegek egy részét Németországba kellett szállítaniuk, és több kórház is betegeket utasított el.

Csehország: A második hullám kitörése óta már a harmadik egészségügyi minisztert iktatták be Csehországban, mert elődei a hibás járvány elleni intézkedések miatt lemondásra kényszerültek. Az új miniszter, Jan Blatny dolgát nehezíti, hogy sok fiatal cseh orvos és ápoló távozott az utóbbi években az országból, és akik maradtak, azok nagy része a rizikócsoportba tartozik. Ezért az Európai Unió mellett még az Egyesült Államok Nemzeti Gárdája is orvosokat küldött az országba, hogy a cseh egészségügyi rendszer ne omoljon össze a koronavírus második hulláma során. Közben kiderült, egyre többen vitetik enyhe tünetekkel magukat kórházba, mert attól tartanak, hogy később, ha esetleg állapotuk romlik, már nem lesz számukra hely.

Románia: Már több hete túlterheltséggel küzd a román egészségügyi rendszer. Mivel az utóbbi években nagyon sok román orvos nyugatra ment dolgozni, hiány van a megfelelő egészségügyi személyzetből. A kisebb kórházak még az alapvető felszerelésekkel sem rendelkeznek. Az alexandriai megyei kórházban egy doktornak egyetlen műszak alatt legalább kétszáz frissen beszállított beteggel kell foglalkoznia.

Bulgária: A bolgár kórházakban már szinte csak nyugdíjas orvosok maradtak, a fiatalok külföldre mentek. Egy francia tudósító beszámolója szerint Sumen város kórházában egy orvosra ötvenöt beteg jutott. Plovdivban a fertőzött betegek gyógyítására kijelölt kórházban egyetlen lélegeztetőgép sincs.

Svájc: A svájci kórházak intenzív osztályait is a túlterheltség fenyegeti. Virginie Masserey egészségügyi vezető szerint, ha továbbra is így nő a fertőzöttek száma, öt nap alatt betelik több kórház is.

Ukrajna: Rendkívül leterheli a koronavírus az ukrán egészségügyi rendszert. Az interneten a kelet-ukrajnai Harkov kórházáról terjengnek sokkoló képek, felvételek. A közösségi oldalakon terjedő információk szerint a kórház telített, egy ápolónőre hatvan beteg jut, hiányos a felszerelés orvosi segédeszközökből, még fecskendőből sincs elég, a kórtermek, a mosdók és illemhelyek pedig siralmas állapotban vannak, rég felújításra szorulnának.

Forrás: origo.hu, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.