Pesti Srácok

Fidesz: kamuvideókat és álhíreket gyárt a baloldal, ahelyett, hogy a védekezést segítené

null

A Fidesz elvárja a baloldaltól, hogy ne a koronavírus-járvány elleni védekezés akadályozásával legyen elfoglalva, hanem támogassa az Országgyűlésben a gyors kormányzati intézkedéseket lehetővé tevő rendkívüli helyzet meghosszabbítását. A párt elképesztőnek tartja, hogy a baloldal továbbra sem segít az országnak, hónapok óta és a mostani nehéz helyzetben is kizárólag azzal vannak elfoglalva, hogy támadják a kormányt, a védekezést, az abban részt vevőket, kamuvideókat és álhíreket gyártanak, üres politikai akciókat folytatnak.

A nagyobbik kormánypárt szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnökei, Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese és Karácsony Gergely főpolgármester nyilatkozatára reagált. Az MSZP két társelnöke ugyanis a kormány felelősségét hangsúlyozta a járvány kezelésében, Tordai Bence késeinek, kártékonynak és kevésnek nevezte a kedden bejelentett, a járvány megfékezését célzó intézkedéseket, Karácsony Gergely pedig érdemi lépéseket hiányolt a kormánytól.

A Fidesz azt írta:

PestiSracok facebook image

fogalmaztak.

A közlemény szerint ha a baloldalon múlt volna, már sokkal súlyosabb lenne a járványhelyzet, mert elleneztek minden járványügyi intézkedést, védelem nélkül hagyták volna a családokat és a magyar gazdaságot is.

Forrás: MTI; Fotó:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.