Pesti Srácok

Győzött Gyergyószentmiklós, maradhat a magyar nyelvű Városháza felirat

Győzött Gyergyószentmiklós, maradhat a magyar nyelvű Városháza felirat

Gyergyószentmiklós az első székelyföldi település, amely pereskedés útján megvédte a polgármesteri hivatala homlokzatán szereplő magyar nyelvű Városháza feliratot – közölte csütörtökön blogján Árus Zsolt, a pereskedés jogi hátterét biztosító Székely Figyelő Alapítvány elnöke.

A Bukaresti Táblabíróság által egy hete kimondott jogerős ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálja is közölte. Az ügyben ítélkező bírói testület elfogadta a védelem kifogását, és az elsőfokú ítéletet felülbírálva megállapította, hogy a felperes Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek (ADEC) nem fűződik érdeke az ügyhöz, és érdemi vizsgálat nélkül elutasította a felirat eltávolítását kérő keresetet.

Amint Árus Zsolt felidézte: az ADEC öt évvel ezelőtt indította el az első pereit a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt városháza, községháza feliratok ellen arra hivatkozva, hogy a román primariának nem a községháza vagy városháza, hanem a polgármesteri hivatal a pontos fordítása. Szerinte a községháza, illetve városháza szó a magyar közigazgatásra emlékeztet, ezért nem kívánatos. A magyar szimbólumok és feliratok ellen hadakozó egyesület hasonló perek tucatjait indította székelyföldi önkormányzatok ellen. Az önkormányzatok a perek során egyfelől a szótárra hivatkoztak, amelyben szinonimaként szerepel a polgármesteri hivatal és a városháza vagy községháza szó, másfelől arra, hogy a középületek bejárata mellett a román törvények által megszabott felirat is megtalálható. A pereket az önkormányzatok elveszítették, de olyan önkormányzat is akadt, amelyik még a per előtt eleget tett az egyesület felszólításának, és eltávolította a kifogásolt feliratot.

Árus Zsolt úgy ítélte meg, hogy a bírósági gyakorlat megváltozásához az is hozzájárulhatott, hogy egy törvénymódosítás következtében a pereket 2018 óta immár nem a székelyföldi bíróságok, hanem a feljelentő egyesület címe szerint illetékes bukaresti bíróságok tárgyalják. A jogvédő szerint az ítélet biztatás lehet a székelyföldi önkormányzatok számára, hogy érdemes pereskedni a magyar szimbólumokért és a magyar feliratokért.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Székelyhon.ro

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.