Pesti Srácok

Gyurcsány célkeresztjében most éppen Isten áll, megfosztaná a magyarokat még a hitüktől is

Gyurcsány célkeresztjében most éppen Isten áll, megfosztaná a magyarokat még a hitüktől is

Gyurcsány el akarta venni a nemzetbe vetett hitet 2004. december 5-én, aztán el akarta venni a politikusokba és a szabadságba vetett hitet 2006-ban az őszödi beszéddel és a lovasrohammal, most pedig az Istenbe vetett hittől akarja megfosztani Magyarországot - minderről Rétvári Bence államtitkár írt bejegyzést közösségi oldalán.

Gyurcsány elnyomná az egyházakat! – írta közösségi oldalán

Rétvári Bence államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hatalomra kerülve fel akarja mondani a vatikáni szerződést,

és nem nyújtanak egyetlen fillér hitéleti támogatást sem. A vatikáni szerződést 1997-ben Horn Gyula miniszterelnöksége idején kötötték – emlékeztetett

Rétvári Bence az M1-en.

Az államtitkár elmondta: aki egyházi iskolába járatja a gyermekét, vagy egyházi kórházban kap kezelést, az ugyanolyan ellátásban részesülhet, mint az, aki az állami intézményeket veszi igénybe.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Rétvári.

Pap akart lenni, többször bérmálkozott, de nem hisz Istenben

Gyurcsány 2006-ban még arról beszélt, hogy „

bérmálkozott is egy darabig, ahogy kell”, és „szentül meg volt győződve, hogy pap lesz”. Ezzel együtt azonban arról is beszélt, hogy ő nem istenhívő ember.

Magyarországon aligha van olyan ember, aki ne tudná (legalább az őszödi beszéd óta), hogy Gyurcsány Ferenc sajátos viszonyban áll a valósággal. Mint akkor mondotta: „hazudtunk reggel, éjjel meg este.”

Hadjáratot indított a magyarság és az istenhit ellen

Emlékezetes, hogy a

2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazással Gyurcsányék megtagadták a határon túli magyarságot, követve a kommunisták korábbi útját, semmibe véve a nemzeti összetartozást.

A bukott miniszterelnök azóta is

minden erejével küzd a határon túli magyarok ellen.

Az őszödi beszéd kiszivárgása után 2006-ban Gyurcsány arról beszélt, hogy a teljes politikai elit a hazugság csapdájába esett, holott ő volt az, aki „végighazudta az utolsó másfél-két évet”. A

Híradó

felidézi:

Gyurcsány a magyar szabadság ellen indított támadást, amikor lovasrohamot indított a magyar emberek ellen, akik a lemondását követelték, amiért Gyurcsány az ország szemébe hazudott.

A kommunizmus évtizedeit megszégyenítő brutális karhatalmi fellépés után pedig foggal-körömmel ragaszkodott a bársonyszékhez. 2013-ban már az egyházak ellen is egész pályás letámadást indított, ahogyan az a Rétvári Bence által közzétett videóban is látható, s most, hogy maga alá gyűrte a teljes ellenzéket,

meg is valósítaná egyházellenes elképzeléseit, ha hatalomra jutna

. Gyurcsány Ferenc a nemzetbe, a politikusokba és a szabadságba vetett hit után

Istent vette célba.

Folytatódik a bukott miniszterelnök magyar emberek elleni hadjárata a teljes ellenzéki paletta támogatásával - írja a

Híradó.

Forrás: Híradó, fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.