Pesti Srácok

Kilencvennel nőtt az elhunytak száma, négyezer felett az újonnan regisztrált fertőzött Magyarországon

null

Meghalt kilencven, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4219 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

A kormányzati portálon azt írták: 90 988-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 2063-ra emelkedett, 21 232-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 67 693. Az aktív fertőzöttek 25 százaléka, az elhunytak 31 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 4871 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 355-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 32 743-an vannak, a mintavételek száma 1 129 648.

A kormány keddi ülésén ezért újabb védelmi intézkedésekről döntött, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be aznap este. A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában – hívták fel a figyelmet. Emlékeztettek: a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, a Magyar Közlönyben már kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend – ahogy az első hullám idején, úgy most is – gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára. Épp emiatt a kormány az Országgyűlést arra kéri, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa meg – tették hozzá. Emellett kihirdették a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedéseket is.

Szerda éjféltől életbe lép az éjszakai kijárási korlátozás. Éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Ez alól kivétel, ha valaki munkavégzés céljából, a munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából, vagy egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal hagyja el lakóhelyét – írták. A járvány terjedésének csökkentése érdekében újra életbe lépett az ingyenes parkolás, és a Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni munkanapokon a reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint a délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra. A kormány arról is döntött, hogy be kell zárni a szórakozóhelyeket, és mostantól a rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkviselés. Emellett továbbra is kötelező a maszkviselés az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a szociális és az egészségügyi intézményekben, és a vendéglátóhelyeken.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor kedd estére a Karmelita kolostorba összehívta a megyei kormánymegbízottakat, akik a helyi védelmi bizottságok vezetői is egyben. A megbeszélésen valamennyi magyarországi megye védelmi vezetője részt vett; a kormányfő tájékoztatta őket a keddi kormánydöntésekről, melyekkel további szigorításokat vezettek be a járvány elleni védekezésben. A miniszterelnök felhívta a kormánymegbízottak figyelmét arra, hogy nehéz hónapok következnek, és a most meghozott intézkedéseket minden megyében a lehető legszigorúbban végre kell hajtani, és a korlátozásokat következetesen be kell tartani. A közlemény szerint a kormány több fronton is tárgyal a koronavírus-elleni vakcináról annak érdekében, hogy az emberek mielőbb hozzájuthassanak majd az oltóanyaghoz.

Jelezték: a közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerülni kell azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartani kell a szociális távolságot, gyakran és alaposan kell kezet mosni. Kérik a külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt elrendelt hatósági házi karantén szigorú betartását. Bárki, akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát – figyelmeztettek. A kórházak fel vannak készülve a fokozott terhelésre, és minden kórházi ellátást igénylő betegnek jut ágy és ellátás. A védekezés mostani szakaszában különösen fontos a kórházak teljesítőképességének védelme, ezért fontos a védelmi intézkedések szigorú betartása – hangsúlyozták. Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik azinfluenza elleni ingyenes oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással – emelték ki.

Kiemelten fontosnak nevezték az idősek és krónikus betegek védelmét. Az idősektől azt kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívták a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket – hangsúlyozták. Közölték azt is: az operatív törzs jelenleg hatvanhét óvodában és hat iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, negyvenkét osztályban és tizenhat iskolában digitális munkarendet. A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik – zárták a közleményt.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (23 297) és Pest megyében (11 418) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (5792), Győr-Moson-Sopron (5761), Szabolcs-Szatmár-Bereg (4977) és Hajdú-Bihar megye (4632). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (969).

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.